DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas: Motivál, hogy Lewis a csapattársam

Valtteri Bottas elevenítette fel, milyen érzések kavarogtak benne, mikor átvette Nico Rosberg helyét a Mercedesnél, valamint arról is beszélt, mekkora kihívás Lewis Hamilton csapattársának lenni.

Nico Rosberg sokkolta a Formula-1-es világot, mikor mindössze néhány héttel egyetlen világbajnoki címe megszerzése után bejelentette, hogy nem folytatja tovább a versenyzést és visszavonul. A Mercedes vezetősége némi tanácskozás után úgy határozott, hogy a Williamsszel kiválóan teljesítő Valtteri Bottast ültetik be a német helyére.

A finn a Hypebeast számára elevenítette fel, milyen érzés volt Rosberg helyébe lépni: „Nagy űrt kellett betöltenem, hiszen egy olyan srác helyére érkeztem, aki épp megnyerte a világbajnoki címet. Nagy nyomást éreztem magamon akkoriban.”

Bottas és Hamilton a 2017-es szezonzárón


„Hatalmas ugrást jelentett ez a karrierem szempontjából, és szerettem volna a lehető legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből, hiszen csak egyéves szerződést kaptam. Ez egy olyan sport, ahol egyébként is évről évre teljesítened kell, de az évek múlásával ezt megtanulod kezelni.”

„Szerencsére mindössze néhány versenybe telt, hogy megszerezzem az első győzelmemet, amivel elnyertem a csapat bizalmát” – emlékezett vissza Bottas, aki azt is elárulta, mennyire nagy kihívást jelent Lewis Hamilton oldalán versenyezni.

„Nem könnyű Lewis csapattársának lenni, miután ő az időmérőn és a versenyen is rendkívül gyors. Azonban ez engem is arra késztet, hogy új dolgokat próbáljak ki és jobban odategyem magam, hiszen tisztában vagyok vele, hogy mindent bele kell adnom, ha őt akarom legyőzni. Ebből a szempontból nincs egyszerű dolgom, ugyanakkor rendkívül motiváló is ez az egész.”

„Mindemellett pedig még élveztem is, hiszen csapatként nagyszerű dolgokat vittünk véghez az elmúlt négy évben, ez pedig csak még inkább megerősít engem abban, hogy keményen kell dolgoznom.”

Csatlakozzatok a Formula Aréna Facebook-csoportunkhoz, ahol nem maradtok le a legfontosabb hírekről és a nyári szünet alatt sem hagyunk benneteket unatkozni, mert nálunk sosincs megállás!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: