DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Andretti a Formula-1-ben is saját csapatot tervez

Michael Andretti elismerte, hogy a nem túl távoli jövőben mindenképpen szeretne a száguldó cirkuszban is saját csapatot, mégpedig az egyik gyengébb lábakon álló gárda felvásárlásával. Több lehetősége van.

Az autósport rajongóinak nemigen kell bemutatni az 1978-as világbajnok Mario Andrettit és fiát, Michaelt sem. A fiatalabb Andretti a Formula-1-ben csak esett-kelt, 1993-ban a McLarennél próbált szerencsét, de Ayrton Sennától fényévekkel elmaradt a teljesítménye, így már azt az évadot sem fejezte be. Az IndyCarban azonban sokkal versenyképesebb volt, 42 futamgyőzelmet aratott, ennek ellenére csak egyszer, 1991-ben hódította el az év végi elsőséget is.

Csapatfőnökként még nagyobb sikereket könyvelhet el, az IndyCarban többször adott bajnokot és az Indy 500 győztesét is saját istállójával, de a Formula-E-ben is indít csapatot. A jelek szerint azonban a Formula-1 is egyre inkább érdekli, egy rosszabb helyzetben levő gárda felvásárlásával érkezne meg a száguldó cirkuszba, igaz, még nem most azonnal.

Andrettitől nem meglepő, hogy több vasat tart a tűzben


„Valóban nagyszerű lenne saját csapatot indítani a Formula-1-ben is, de az még nem mostanában fog megtörténni. Egyáltalán nem zárom ki, ha adódik egy jó lehetőség rá, akkor rárepülünk a témára és beszállunk. De jelenleg még nem tartunk ott, hogy az egészen közeli jövőben erre sor kerüljön” – ismerte el Michael Andretti a Racer szaklap kérdésére.

A Racer értesülései szerint Andretti a jelenlegi mezőnyből három istálló egyikének felvásárlásán gondolkodik, éppen azon három gárdáén, akik jelenleg a világbajnoki összesítés utolsó három helyén állnak (Alfa Romeo, Williams, Haas). A Haasról az a híresztelés terjedt el, hogy az utóbbi időben tapasztalható gyengélkedésük és látványos visszaesésük miatt Gene Haasék az istálló eladásán gondolkodnak, a vevő pedig Nyikita Mazepin édesapja, Dmitrij Mazepin lehet, aki jelenleg is cégével a gárda főszponzora.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: