DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Szafnauer: Vettel újra élvezi a versenyzést

Az Aston Martin csapatfőnöke úgy látja, hogy a németek négyszeres világbajnoka újra jó formában van és megtalálta régi önmagát, ezért jó hangulatban van a jelenlegi csapatánál.

Bár az utóbbi években nem igazán tudta azt a teljesítményt hozni, amelyet elvárhattak tőle, Sebastian Vettel még így is egy fontos pontja volt az átigazolási piacnak 2020-ban. Azt már a szezon kezdete előtt tudni lehetett, hogy a Ferrari nem akarta folytatni a közös munkát és inkább Charles Leclerc lett a vezér a csapaton belül, később pedig az is kiderült, hol folytatja a pályafutását.

A négyszeres világbajnok korábban a Red Bull pilótájaként elképesztően sikeres volt, a maranellói alakulatnál pedig egy álom válhatott volna valóra, ha Vettel világbajnoki címet tudott volna szerezni az olaszokkal. Két idényben is komoly esély mutatkozott erre, ám végül nem alakultak túl jól a dolgok. A 2018-as szezon második felében a német pilóta eléggé rossz formába került, a gödörből viszont nem tudott kimászni, így új ülés után kellett néznie.

Az Aston Martin egy új kihívást adott számára és egyelőre úgy látszik, hogy megfelelő irányba haladnak a dolgok. Otmar Szafnauer szerint Vettel számára az volt az elsődleges, hogy jól érezze magát.



„Az elején, mielőtt Sebastian idejött, azt mondta: azért akarok idejönni, mert újra élvezni akarom a versenyzést. Ez volt az indok, amiért hozzánk jött” ─ idézte a Szafnauer szavait a PlanetF1.

Korábban Vettel is elmondta, hogy a csapat tulajdonosának, Lawrence Strollnak sokat köszönhet azért, hogy továbbra is a mezőny tagja maradt, az pedig egyértelműen látszik, hogy egyre jobban érzi az autót. Bakuban dobogóra állhatott és ugyanez történt a Magyar Nagydíjon is, ám azt a helyezését sajnos nem tarthatta meg, mert a futam után kizárták.

Hibák persze még mindig előfordulnak néha, így például a Brit Nagydíjon történt megforgása is, de a csapatfőnök szerint a pilótája végre élvezi azt, amit csinál.

„Nem élvezte Silverstone-t és kicsit ostorozta is magát.  Akkor azt mondta, nem kellett volna elkövetnie azt a hibát, de ez a legjobbakkal is megtörténik. Mindenesetre nagyon, nagyon jól érzi magát és újra élvezi a versenyzést, ami jó, mert pontosan ezt akarta” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: