DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Perez súlyos motorkárosodástól tart

A Magyar Nagydíj rajtjánál Valtteri Bottas okozott nagy balesetet, amelynek következtében többeknek fel kellett adni a versenyt. Közéjük tartozott Sergio Perez is, akit közvetlenül a finn lökött ki.

A mexikói versenyző ezzel sorozatban második futamán marad pont nélkül, miután a rajt után szerencsétlenül helyezkedett az első kanyarban, és áldozata lett az ott történt ütközésnek - és ami még rosszabb a Red Bull pilótájának, attól tart, hogy a motorja is komolyan megsérülhetett.

Perez a negyedik rajtkockából indult a Hungaroringen, de az 1-es kanyarban Valtteri Bottas nekiment, miután a finn rosszul mérte fel a fékezést, és belerohant Lando Norris autójának hátuljába. A Mercedes pilótája elismerte hibáját, és felelősségét a balesetben. A finnhez és a brithez hasonlóan Perez sem tudta folytatni a futamot, és csalódottan kellett tudomásul vennie az újabb nullázást. A mexikói még a futam alatt nyilatkozott a kameráknak.

„Nagy kár. Felértem a harmadik helyre, kifékeztem a McLarent, már nagyon jó volt a tapadásom is, erre sajnos megsérültem, ami azt jelentette, hogy rengeteget veszítettem ma. Az elején azt gondoltam, hogy ó, Lando volt az, de később egyértelművé vált, hogy Bottas hibázott nagyot, vett ki mindenkit a versenyből, és tette tönkre azt. Ez nagy kár, hatalmas csapás a csapatnak is, valamint a motort is elvesztettük nagy valószínűséggel, szóval nem ideális a helyzet számunkra” – mondta a Formula1.com-on.

 



Bottas öt rajthelyes büntetést kapott a Belga Nagydíjra a baleset okozásáért, de Perez attól tart, hogy ő is rajthelyes büntetésre számíthat. A kétszeres nagydíjgyőztes úgy vágott neki a hétvégének, hogy a szezonra kiosztott három motorjából kettőt használt. Azonban már eddig is több vezérlőelektronikát és energiatárolót használt el a megengedettnél, így bármilyen további változtatás a rajtrácson való hátrasorolást vonhat maga után Belgiumban.

„Nem tudom mit mondhatnék még. Azonnal vége lett a versenyünknek, egyenesen a hűtőrendszernek ment neki, amitől megsérült a motor. Így ez nagy hátrány számunkra, hihetetlen” – tette hozzá a Red Bull versenyzője.

Mivel legközelebbi riválisai a bajnokságban szintén nem szereztek pontot, Perez továbbra is a negyedik helyen áll az egyéni összetettben Norris mögött. A Red Bull csapata eközben visszacsúszott a konstruktőri tabella második helyére a rivális Mercedes mögött, Verstappen egyetlen magyarországi pontja pedig egyike annak a mindössze négynek, amit az alakulat az elmúlt két versenyen szerzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: