DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton: A csapat azt mondta, újra esni fog

Harmadik helyet mentett a Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton, aki a Mercedes elbaltázott taktikája miatt az utolsó pozícióból zárkózott fel. A brit a csapatra hagyatkozott, mikor nem állt ki a piros zászlót követő felvezető körön.

Amikor a Magyar Nagydíj rajtjánál Valtteri Bottas elsodorta Lando Norrist, Max Verstappent és Sergio Perezt, úgy tűnt, Lewis Hamiltonnak egy könnyű győzelmet kell behúznia. Nem így alakult: a piros zászlós újraindítást követően abszurd képsoroknak lehettünk tanúi, mivel Hamilton egyedüliként állt be az állórajthoz intermediate abroncson, mindenki más a bokszba hajtott száraz pályás gumiért.

Hamar bebizonyosodott, hogy a Mercedes csúnyán melléfogott: a kör végén kihívták Hamiltont, aki maga is alig hitte el, hogy az első helyett az utolsó pozícióban találta magát. A 70 körös futam végéig nagy felzárkózást produkálva a hétszeres világbajnok végül harmadikként futott be, csupán 2,7 másodperccel a meglepetésgyőztes, az alpine-os Esteban Ocon mögött.



„Először is gratulálok Estebannak, aki már jó ideje tündöklő csillag a sportban. Hosszú ideje várt már erre a sikerre. Őszintén örülök neki, és nagyszerű látni az Aston Martint is: ez eddigi legjobb eredményük, én pedig tudom, hogy lesz még ennél jobb is számukra” – kezdte a leintés után adott első nyilatkozatot Hamilton.

„A mai nap kétségtelenül nehéz volt, mindig megnehezítjük a saját dolgunk. Őrületes belegondolni, hogy egyedül indultunk el a rajtrácsról, de az ilyenek megtörténnek, mi pedig tanulunk belőlük. Beleadtam mindent, és a végén nem maradt semmi tartalék. Mondtam a csapatnak a felvezető körön, milyen a pálya állapota, de azt mondták, hogy újra esni fog, mielőtt még beszálltam az autóba, ezért azt hittem, más információval rendelkeznek. Utána viszont láttam, hogy mindenki megy be sorban a bokszba…” – idézte fel a döntő pillanatokat.

„Úgy érkeztünk erre a hétvégére, hogy nem tudtuk, hogyan fog alakulni. A körülményeket tekintve elfogadom ezt az eredményt” – mondta Hamilton, aki utoljára a Spanyol Nagydíj után vezette a világbajnokságot, a jelenlegi eredménnyel pedig visszatért az első helyre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: