DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Perez Verstappen miatt nem előzött

A mexikói szerint tiszteletlen lett volna, ha a sor végéről megelőzi a csapattársát a felvezető körön - nem érez problémát, egyszerűen ő volt hátul, ennek itta meg a levét.

Ugyan megszerezte a minimálisan elvárható negyedik rajtkockát a vasárnapi Magyar Nagydíjra Sergio Perez, de eddig ez sem az ő hétvégéje: a szabadedzéseken fényévekre volt Max Verstappentől és a Mercedesektől, az időmérőn pedig egy másodpercet kapott Lewis Hamiltontól, hat tizedet Verstappentől és konkrétan a középmezőny szintjét hozta, századokkal tudta megelőzni a Gasly-Norris-Leclerc sort. Ezt követően természetesen a sajtótájékoztatón is megkérdezték tőle, hogy milyen problémákkal küzd...

"Egyszerűen az autó egyensúlyával. Nem minden kanyarban rossz, de a közepes sebességűeknél igen és ott is elég kiegyensúlyozatlanul az. Ennek ellenére sikerült javulnunk az időmérő alatt, de sajnos elvesztettük az utolsó próbálkozást a Q3-ban. Ennek nyilván köze van az extrém magas pályahőmérséklethet" - mondta Perez. A mexikói azt is elmondta, hogy hiányzik a tempójuk az egyenesben, de a Honda-motor vezethetőségével elégedett ezen a pályán.

00121022_188



Természetesen megkérdezték arról is, hogy mit gondol Lewis Hamilton lassú felvezető köréről, amely miatt végül lemaradt az utolsó próbálkozásáról. "Csak annak fizettem meg az árát, hogy én voltam az utolsó autó a sorban. Lewis előtt normális távolságra volt Valtteri. Valaki visszavett elöl, de nem láttam a részleteket" - fogalmazta meg a véleményét erről. Az is felmerült, hogy ha érezte, hogy bajban van, miért nem előzött?

"Nyilván a csapattársam volt előttem, tiszteletlen lett volna megelőznöm őt, nem éreztem volna korrektnek és biztos, hogy fordított helyzetben ő is ezt tette volna."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: