Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd
F1

Hamilton: Elég gyors vagyok ahhoz, hogy ne kelljen taktikáznom

A címvédő szerint a lassú felvezető köre ugyanolyan volt, mint bárki másé és ő elég gyors ahhoz, hogy ne kelljen taktikáznia. Verstappen is elmondta, hogy nem ezen múlt a pole.

Többször is megkérdezték Lewis Hamiltont és Max Verstappent a brit lassú Q3-as kivezető köréről is a Magyar Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is részt vett. Hamilton elsőre azt mondta, hogy csak elég nagy helyet akart hagyni maga előtt, hogy tiszta legyen az útja. Mint mondta, ez még így sem sikerült, a kör végén le kellett lassítani, de egyikük sem tudta jól előkészíteni a gumikat, mert nem tudtak jó köridőt futni ezzel a próbálkozással.

Verstappen elmondta, hogy a nem ideális kivezető kör miatt nyilván túl hidegek voltak az abroncsai, így nem tudott elég jót autózni, de elismerte, hogy tökéletesen jó gumikkal sem talált volna annyi időt, amennyivel Hamilton gyorsabb volt nála az első próbálkozásnál - gyakorlatilag kimondta, hogy ez a felvezetés nem a pole-pozícióról döntött ebben az esetben és úgy fogalmazott, hogy "nem tudja", hogy mennyiben befolyásolta ez az egész az ő teljesítményét.

hamv



A sajtótájékoztatónak azonban itt még mindig nem volt vége (Verstappen kifakadásán ezen a ponton már túl voltunk), Hamiltont még egyszer megkérdezték arról, hogy ugyan már, mennyire volt direkt lassú a felvezető körön, mennyire volt ez a taktikája része - hiszen Romain Grosjean szerint nem volt túl szép tett, ha szándékosan feltartotta Verstappent.

"Ez akkora hülyeség..." - reagált Hamilton. "Mindenki lassú volt a körén, akkor mindenkit nézünk? Nem volt ez más egyetlen korábbi körhöz képest sem, mindenki próbálja jól előkészíteni az abroncsokat minden körében, ha gyorsabban megyek, akkor közel kerültem volna Valtterihez. Én nem taktikázok. Nem is kell taktikáznom, mert jól tudom, hogy mit csinálok az autóban és elég gyors vagyok ahhoz, hogy ne legyen szükségem ilyenre. Azok, akik ilyen kommenteket tesznek, semmit sem tudnak arról a munkáról, amit itt végzünk, valószínűleg ezért nem vezetnek."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?