DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Marko: Itt siklott félre Albon pályafutása

A Red Bull csapatának főtanácsadója elmondta, Alexander Albon a mai napig fontos az istálló számára, de ha érkezik iránta egy megkeresés, akkor nem állnak majd az útjába.

Alexander Albon nagyon hamar, már debütáló szezonja második felében megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson a nagycsapatnál, azonban csakúgy, mint Pierre Gaslynak, a thai-brit versenyzőnek is beletört a bicskája a komoly felelősségbe.

Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok főtanácsadója elmondta, hogy a csapata toábbra is nagy becsben tartja Albont, aki fontos fejlesztőmunkát végez a kiélezett világbajnoki harcban: „Albon nagyszerű a szimulátorban, de általánosságban beszélve minden más területen is kiváló fiatalember” – kezdte Marko a Motorsport-Totallal készült interjúban.



„Legutóbb a Pirellivel is tesztelt. Megpróbáljuk magunknál tartani, de ha máshol versenyzői üléshez juthatna, nem állunk az útjába. Jelenleg azonban fontos szerepe van a csapaton belül, hiszen ha bárki pozitív eredményt produkál, azonnal karanténba kell vonulnia, így egy tartalékpilóta szerepe manapság fontosabb, mint korábban bármikor.”

Helmut Marko ezt követően arról is ejtett néhány szót, hogy szerinte hol siklott félre az ifjú tehetség karrierje: „Ha Hamilton nem megy neki Ausztriában a tavalyi versenyen. akkor Albon megnyerte volna azt a futamot. Abban az esetben talán minden másként alakul, hiszen onnantól a mentális fejlődése teljesen más lett volna” – mondta Marko.

Az, hogy Perez lesz jövőre is Max Verstappen csapattársa talán már csak nyílt titok, hiszen korábban a spanyol Marca megírta, hogy már csak a szerződés hosszát illetően egyeztetnek a felek, így valószínűleg marad a helyén a mexikói, ezáltal pedig a többiek is.

„Az a különbség Perez javára, hogy ő sokkal kiegyensúlyozottabb. Képes már az időmérőn is megcsípni egy jó pozíciót, például ott az imolai második vagy a Red Bull Ringen a harmadik rajthely, ezt Albon nem tudta teljesíteni. A versenyen pedig majdnem Verstappen szintjén van, már ha nem történik vele semmilyen probléma.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: