DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Jos Verstappen: Max már hétévesen kivételes volt

Max Verstappen idei menetelését örömmel nézi az F1 világa (kivéve talán a Mercedest). A fiatal holland már most többre vitte a sportot szintén megjárt édesapjánál, aki most kapcsolatukról beszélt.

Max Verstappen Formula-1-es szereplése mondhatni sorsszerű, hiszen versenyzőcsaládba született. Édesanyja, Sophie Kumpen versenyszerűen gokartozott, míg édesapja az a Jos Verstappen, aki 1994 és 2003 között erősítette a száguldó cirkusz mezőnyét. A holland a Benettonnál Michael Schumacher csapattársa is volt, és karrierje során kétszer is a pódiumra léphetett.

Talán minden szülő célja, hogy gyermeke még nála is többre vigye az életben, és ha van erre kiváló példa, akkor az a Verstappen család. Max annyira gyorsan haladt az autóversenyzés ranglétráján, hogy 2015-ben, 17 évesen és 166 naposan már a királykategóriában debütálhatott a Toro Rosso színeiben. Most pedig, hat évvel később vb-éllovas, és minden jel szerint ő az esélyesebb a végső győzelemre hétszeres világbajnok riválisával, Lewis Hamiltonnal szemben.

Jos, aki rendszeresen feltűnik fia versenyein, meg sem lepődött Max idei remeklésén. „Már hétévesen látszott, hogy van benne valami különleges” – kezdte a Speedweeknek adott interjújában. „Mindig is hihetetlenül gyors volt az első körön, hideg gumikkal. És az előzések! Mielőtt valaki előz, látod, hogyan készíti elő ­– Max mindig nagyon jó volt ebben.”

Apa és fia között kétségkívül erős kapocs van, azonban az sem titok, hogy Jos szigorú és agresszív szülő hírében áll. Azon túl, hogy például állítólag a saját apjára is képes volt kezet emelni, több történetet is hallani arról, mennyire katonásan és maximalista módon nevelte Maxot. Ő is elismerte, rengeteg energiát fordított fiára már a kezdetektől. „Évente 80-100 000 kilométert buszoztam vele. A motorokat is én készítettem elő, a mérnöke voltam, és otthonülős apa. Rengeteg időmbe és pénzembe került, de nem csináltam volna, ha nem lettem volna biztos a tehetségében.”



Jos Verstappen azt sem akarta tagadni, hogy fiának nem biztosított éppen könnyű gyermekkort. „Igen, biztos, hogy ez kemény volt Maxnak is. Nem azért mentünk a pályára, hogy másokat üldözzünk. Győzni mentünk, mindig ezt tanítottam neki. Egyetlen dolgot vártam el tőle: nyerni, nyerni, nyerni.”

Idősebb Verstappen temperamentuma végül meghozta gyümölcsét, hiszen fia rekordsebességgel az F1-be került, és bár kezdetben inkább Jos forrófejűsége volt jellemző rá, mára érett, kiegyensúlyozott versenyzővé vált. Formula-1-es útjában apjának már kevesebb szerep jutott, bemutatkozása után a holland a Toro Rosso gondjaira bízta gyermekét. „Az első évben még teljesen része voltam [Max karrierjének], már csak azért is, hogy megmutassam neki, hogyan kell egy csapattal dolgozni.”

Ezután viszont háttérbe vonult, és ma már inkább hétköznapi apa-fia kapcsolatot tart fenn Max-szal, ott segítve persze őt, ahol tudja. „A szépsége ennek, hogy még mindig minden nap beszélünk, amikor Max vezet. Felhívjuk egymást és megbeszéljük a történéseket” – mondta Jos Verstappen. Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, bármennyire szereti őt, már hagyja, hogy fia a saját útját járja „Elmondom neki a véleményemet, de tényleg csak elmondom. Sosem kell rá reagálnia. Viszont tudom, hogy elgondolkozik rajta, és ez az egyetlen, amit szeretnék” – fogalmazott Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: