DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: Lando engem is jobbá tesz

Nem indult álomszerűen Daniel Ricciardo karrierje a McLarennél, csapattársa, Lando Norris egyelőre túlszárnyalja őt. Persze a csapatnál a harmadik szezonját töltő brit előnyben van, ezt ő is tudja.

Folyamatos mókázás és kiélezett párharc szerepelt a várakozások között, mikor tavaly Ricciardo bejelentette, hogy 2021-től a McLaren versenyzőjeként folytatja. Egyelőre egyik sem igazán látszik megvalósulni. Noha Ricciardo és Norris jóban vannak, az ausztrált most bolondozás helyett inkább az köti le, hogy utolérje az ifjú britet.

Míg Norris Verstappenhez hasonlóan szenzációsan kezdte a szezont, és egyedüli pilótaként eddig minden idei versenyen pontot szerzett, háromszor pedig dobogóra is állhatott, Ricciardo inkább a hátrébb eső pontszerző helyeken csatázik. A Méhészborz szerint nem véletlen, hogy csapattársa épp most tündököl. „Megmutatta, hogy megvan a tudása és a tehetsége. Azt hiszem, ez az a harmadik éves nagy lépés” – mondta Ricciardo.

Mint elmagyarázta, ez, vagyis hogy a harmadik szezonban fellendülés tapasztalható egy pilóta karrierjében, nem egyedi eset. „A Red Bullnál velem is és Max-szal is ugyanez volt. Azt hiszem, a harmadik évre már korrigáltuk a hibáinkat, és megmutatkozhatott a bennünk rejlő valódi potenciál. Lando is ugyanezt teszi most.”



Ricciardo a csapattársától elszenvedett vereségek ellenére tiszteli őt, és az életkori, tapasztalatbeli különbségek dacára tanulni is hajlandó tőle. ”Megemelem a kalapom előtte, nagyon jól vezet, és a csapattal is gördülékenyen dolgozik együtt. Ebből megpróbálok én is profitálni. Ha kiismerem, hogy ő mit csinál jobban, az végső soron engem is jobb pilótává tesz majd.”

Az ausztrál küszködésének oka nem teljesen tiszta, saját bevallása szerint mindössze arról van szó, hogy továbbra sem érzi komfortosan magát az autóban. „A kanyarodáskor kezdődik minden. Legtöbbször a kanyarkimenetre panaszkodunk, de ez főként a kanyarba behajtva okoz problémát nekem, nem tudom bepozícionálni az autót, nincs meg a kanyarcsúcspont, csak próbálom megfogni az autót. Ezzel szenvedtem a legtöbbet; hogy arra forduljon az autó, amerre én akarom.”

Ricciardónak persze ez a nehéz vezethetőség lelkileg sem tesz jót. „Régen, a Red Bull-lal és a Renault-val ez volt az erősségem, az autó balanszírozása. Ez az autó sokkal érzékenyebb, és más vezetési stílust kíván. Ezen kell még dolgoznom.”

„Ez nagyon bánt, két okból is. Nagyon szenvedélyes vagyok, és tudom, hogy meg tudom csinálni. A tudat, hogy amúgy lehetséges, hogy képes vagyok rá, ez fáj a legjobban. Utálom ezt az érzést. Vasárnap még igazi gyomros, de hétfőn már csak táplálja a tüzet bennem, és még jobban akarom” – fogalmazott az ausztrál, akinek minden bizonnyal most a honvágy sincs előnyére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: