DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Válaszolt Hamilton dicséretére Norris

„Milyen remek versenyző ez a Lando” – hangzott el a Mercedes csapatrádiójában az Osztrák Nagydíjon. A McLaren fiataljában most tudatosul: ha autója jól működik, esélye van a nagy nevek ellen is.

Nagy-Britannia két versenyzőgenerációjának egy-egy képviselője találkozott a pályán az Osztrák Nagydíjon: a második helyért vívott csatában Lando Norris a McLarennel 15 körön keresztül tartotta maga mögött Lewis Hamiltont. Mikor a hétszeres világbajnok végül előzött, a csapatrádión nyilatkozott elismeréssel az ellenfélről: „Milyen remek versenyző ez a Lando.”

„Köszönöm! Nem is tudom, mit mondhatnék” – reagált a dicséretre a Motorsport.com kérdésére Norris, aki végül Hamilton műszaki hibája miatt egy pozícióval a honfitárs előtt, harmadikként végzett. „Kemény volt, nem egyszerű. Szerintem az első etap során végig gyorsabb volt nálam mindkét Merci, ami persze nem meglepetés, erre számítottam. Kisebb meglepetés volt, hogy sikerült magunk mögött tartanunk őket ilyen sokáig a versenyben. Mindenesetre ez volt az első alkalom, hogy tényleg tudtam versenyezni ellene.”



„Ki lehet tanulni, hogyan vezet és versenyez, ugyanúgy, ahogy egyébként Valtteritől és az ő szemléletéből is lehet tanulni. Például hol kell kockázatot vállalni. Persze amellett, hogy méltányolom a kedves szavakat, hozzá kell tenni, hogy nem vezetett tökéletesen. Az 1-es kanyarban néhányszor szélesen fordult, a 3-asban pedig hibázott. Szóval nem az a helyzet, hogy ne lehetne versenyezni ellenük. Ha olyan autónk van, ami jól teljesít, tudatosul bennünk, hogy esélyünk van velük szemben. Jó érzés nem csupán Lewis, hanem Valtteri, Sergio és Max ellen is küzdeni” – tette hozzá Norris, hogy a Mercedes és Red Bull többi versenyzőjét is hasonlóan nehéz ellenfélnek tartja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: