DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen: Látnom kell, hogyan történt a baleset

Egy újabb csalódást keltő versenyen van túl Kimi Raikkönen. A finn Jégember a verseny vége felé a 12. helyen haladt és egy tőle szokatlan hiba után kiütötte a mellette haladó Sebastian Vettelt a versenyből, ami miatt végül csak a 16. helyen lett rangsorolva a 71 körös Osztrák Nagydíj végén.

2007 világbajnoka a 16. helyről startolhatott és Carlos Sainz mellett az egyetlen olyan pilóta volt, aki a fehér oldalfalú C3-as keverékű Pirellikkel kezdte meg az első etapját a versenyen. Az Alfa Romeo versenyzőjének már a rajtot követően sikerült megelőznie Fernando Alonsót és Antonio Giovinazzit is, így rögtön sikerült két pozíciót tudott fognia. A verseny előrehaladtával pedig a pilóták folyamatosan kiálltak Raikkönen elől, aki ennek következtében a bokszkiállása előtt az előkelő 7. helyen autózott

A Jégember a 37. körben tudta le a kötelező kerékcseréjét, majd rögtön a mezőny után eredt. Sok pilótának – köztük Sebastian Vettelnek, Lance Strollnak és Yuki Tsunodának – másodjára is meg kellett járnia a bokszutcát, aminek következtében a finn veterán a 12. helyen találta magát. Azonban a Ferrari máig utolsó világbajnoka a verseny felé több alkalommal is hibázott. Először George Russell autójához ért hozzá a jobb szárnyvéglapjával, majd a verseny utolsó körében összeakadt Vettellel, ami miatt mindketten visszaestek a mezőny hátsó traktusába.



Raikkönen a verseny utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a négyszeres világbajnokkal való balesete nem változtatott a lényegen, mivel a pontszerzésre egyiküknek sem lett volna esélye.

„Egy kifejezetten normális versenyem volt, azonban a legjobb tízbe kerüléshez megint hiányzott valami” – értékelt a 21-szeres futamgyőztes finn pilóta. „A közepeseken jó tempót voltam képes autózni és sikerült közel kerülnöm a 10. helyhez. Alonso megelőzte Russellt és én is követni akartam őt, de ezt követően ütköztem Sebastiannal.”

„A lényegen nem változtatott sokat a baleset, mert egyikünk sem végzett volna pontszerző helyen. Látnom kell az esetet, mert nagyon gyorsan történt minden. A két kerék összeért és máris megtörtént a baj. Ismét pont nélkül maradtunk, ami nem jó hír a csapat számára.”

Az két egykori csapattárs csörtéjét már vizsgálja a versenyirányítás és könnyen megeshet, hogy a Raikkönent el fogják meszelni baleset okozása miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: