DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Megcsappant a rádióforgalom az FIA-nál

A Formula-1-es közvetítések egyik újítása idén a csapatok és az FIA közti rádiós kommunikáció bejátszása. A versenyigazgató Michael Masi szerint érződik is ennek a hatása.

A csapatrádiók bevágása a közvetítésbe régóta része az F1-nek, és számos emlékezetes pillanatot köszönhetünk neki, elég csak Ayrton Senna diadalüvöltésére, Carlos Sainz éneklésére vagy épp Yuki Tsunoda káromkodásaira gondolni. 2021-től azonban nemcsak a pilóták, hanem a csapattagok mondandói is nyilvánosak.

Az újítás a Spanyol Nagydíjon érkezett, és nézői részről pozitív fogadtatásban részesült, mivel így újabb, ismeretlen oldalát mutatja meg a száguldó cirkusz. Az FIA versenyigazgatója most elmondta, ez náluk a munkamennyiség csökkenését eredményezte. „Minden csapat, az F1-ben is, tudja, hogy a rádióhasználat ezzel járhat. Ez évek óta így van; nyilván a közvetítésbe csak most került bele” – mondta Michael Masi.

„Viszont a tudat, hogy most már ezt az egész világon közvetítik, csökkentette a rádióforgalmat a versenyirányításnál” – folytatta az ausztrál, aki szerint a csapatok ezáltal kevesebbet is panaszkodnak. „Kétszer is átgondolják, mielőtt kérdeznek valamit.”



Természetesen tényleg vitás esetekben senki nem hagyja szó nélkül a dolgot. Legutóbb a McLaren fordult a versenyigazgatóhoz, miután a Stájer Nagydíj második szabadedzésén a bokszutcában megpördülő Valtteri Bottas kis híján elütötte az egész szerelőgárdát. Masi most elárulta azt is, ilyenkor mi a procedúra.

„Amikor ilyesmi történik, rögtön vizsgáljuk. Még ha a McLaren nem is mondott volna semmit, akkor is arra kértem volna a stewardokat, hogy vizsgálják az esetet. Ők egyébként nem hallanak semmit abból, ami köztem és a csapatok között zajlik, és nem hallják a kommentálást sem. Szóval ők egyáltalán nem tudnak erről” – mesélte Masi.

Egyébiránt a csapatok hozzáállása sem teljesen negatív a közvetítés új elemével kapcsolatban. Toto Wolff például gúnyosan megjegyezte, ő kifejezetten jól szórakozik. „Vicces, hogy néhányan milyen gyorsan rádiózni kezdenek Masival, Armageddont vizionálva. Jó, hogy mindez most már nyilvános, mert legalább nevethetünk egy jót” – mondta a Mercedes-főnök még korábban. Kérdés, hogy ha valóban visszafogják a csapatok magukat, lesz-e min a jövőben.   

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: