DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Steiner: Mazepinnek jó humora van

A hibái miatt sokat kritizálják az orosz pilótát, emiatt pedig Günther Steiner egy igazán vicces ajándékkal lepte meg az újoncot. Mint kiderült, a Haas csapatfőnökének komolyabb célja is volt ezzel.

Nehéz dolga van Gene Haas csapatának, az amerikai istálló idén jelentős hátrányba került és szinte folyamatosan a mezőny végén kullognak. A fejlesztések hiányait még a tapasztalt versenyzők is megéreznék, ám a 2021-es szezont két újonccal kezdték meg. Romain Grosjean és Kevin Magnussen összeszokott kettőse helyett, a tavalyi Formula-2-es bajnok Mick Schumacher, valamint Nyikita Mazepin érkezett.

Mind a ketten követtek már el hibákat az eddigi nyolc versenyhétvége során, az orosz versenyző viszont a Mazespin gúnynevet is megkapta a szurkolóktól a sorozatos megpördülései miatt. Pontosan ezzel a névvel kapott ajándékba egy búgócsigát a Haas csapatfőnökétől, amin a pilóta jót nevetett. Steiner azóta elmondta, hogy pontosan ez volt a célja vele, hiszen így Mazepin másik oldalát is láthatták a rajongók a videón.

„Egyáltalán nem érezte magát kényelmetlenül ebben a helyzetben, elég boldog volt. Létezik egy boldog Nyikita Mazepin is. Nem az a boldogtalan gyerek, akinek mindannyian gondoljátok, tudjátok jó a humorérzéke” – idézte Steinert a Motorsport.



„Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit viccesebbé tesszük, mert mi is tudunk viccesek lenni. A közösségi médiában mindenki csak a rossz dolgokat hozza fel Nyikitával kapcsolatban, de alakulhatnak jól is a dolgok. Próbáljuk az ilyesmit a magunk javára fordítani és elvonatkoztatni a rosszmájúaktól.”

Bár sokan nem értettek egyet azzal, hogy a Haas két újoncot igazolt le az idei szezonra, Steiner már a szezon előtt is megvédte a döntésüket és egyértelművé tették, hogy átmeneti évnek szánják a 2021-es idényt. Tisztában vannak azzal, hogy a következő idényig szinte minden versenyen nehéz helyzetben lesznek és kevés az esély olyan futamokra, ahol nem körözik majd le őket. Az olasz szakember nem is gondolja, hogy másképp alakulnak a dolgok idén.

„Kicsi az esély arra, hogy idén ez megtörténhet. A kék zászlók megölnek téged, mert kinyírják a gumikat, ez pedig egy nehéz helyzet, mert állandóan autók körül vagy és nem tudsz jól teljesíteni. Reméljük, hogy jövőre ez megváltozik, idén is ez a célunk, de nagyon nehéz lesz” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: