DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Vettel: Nem bántam meg, hogy az Astonhoz jöttem

Sebastian Vettel az elmúlt két futamon újjászületett, miután Monacóban az ötödik, Bakuban pedig a második helyre hozta be az Aston Martint. Egyáltalán nem bánta meg, hogy nem a Red Bullt választotta.

Az Aston Martinhoz egyre inkább beilleszkedő négyszeres világbajnokot a Francia Nagydíjat megelőző két utcai versenyen régi fényében láttuk tündökölni. A német előbb egy ötödik helyet szerzett Monaco legendás utcáin, majd Azerbajdzsánban egy elképesztő felzárkózást produkálva, a 11. helyről rajtolva ért be másodikként.

„Nehezen indult számunkra a szezon, de Monacóban és Bakuban kijött nekünk a lépés, és valóban jó érzés volt végre sok-sok pontért harcolni, végül pedig a dobogóra állni” – emlékezett vissza Vettel. „Mivel nem volt sok időnk, hogy megigyunk valamit, egybekötöttük az ünneplést a pakolással.”



Azzal kapcsolatban, hogy az épített francia pályán is jó lesz-e az Aston, Vettel bizakodó választ adott: „Igen, itt mások a körülmények, az előrejelzés szerint pedig nagyon meleg lesz, így itt más kihívásokkal kell szembenéznünk, de remélhetőleg meg tudjuk lovagolni ezt a hullámot, amelyen jelenleg ülünk.”

Egy újságíró ezt követően nekiszegezte a kérdést Vettelnek a sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is jelen volt, hogy a Red Bull valós opció volt-e számára, és ha igen, bánja-e a döntését: „Egyáltalán nem bántam meg” – vágta rá a német.

„Igazából nem gondolom, hogy valóban lehetőségem lett volna visszakerülni a Red Bullhoz, ráadásul én is azt a döntést hoztam meg, hogy szeretnék valami újat kipróbálni, egy új csapatnál, ahol boldognak mondhatom magam, mindemellett pedig annak is örülök, hogy Checo talált végre magának egy jó ülést, mivel bizonyította az elmúlt tíz évben, hogy megérdemli a lehetőséget” – mondta Vettel, aki pont a mexikóival volt beosztva a páros interjúkra.

Két okból is örülök igazából annak, hogy a Red Bull erős: az egyik Checo, a másik pedig az, hogy rengeteg embert ismerek még mindig a csapatnál” – vallotta be a csapattal négy világbajnoki címet szerző Vettel.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: