DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Perez is Albon munkáját dicsérte Baku után

Sergio Perez szerint elődje már az első naptól kezdve nagyon nyitott volt vele, mindent elmondott neki és óriási munkát végez azért, hogy eredményesek legyenek.

Sergio Perezt Alexander Albon helyére hozták a Red Bullhoz a szezon előtt és az a feladata, hogy a brit-thai pilótánál sokkal többet tegyen hozzá a csapat eredményességéhez, a mexikói pedig kezd is megfelelni ennek, a bakui győzelmével fellépett a tabella harmadik helyére. Perez azonban nem feledkezett meg Albonról sem, aki szerinte extra munkát végez a háttérben és nagyon sokat segít személy szerint neki is.

"Rengeteget dolgozik a szimulátorban és a mérnökökkel" - idézi Perez szavait a Speedcafe. "Emlékszem, hogy amikor idejöttem, nem vártam, hogy ilyen nyílt legyen velem, de mindent elmagyarázott nekem: hogy mik voltak a problémák az autóval, mikkel szembesült, hogyan működik az autó. Nagyon kedves volt ez tőle már az első naptól. Ezt nagyra értékeltem és most is nagyra értékelem a munkáját, amit hétvégéről hétvégére végez. Ez egy csapatsport és azért tartunk itt, mert a csapat minden tagja így dolgozik."

per_2



Albon munkáját nemrég Max Verstappen győzelmével kapcsolatban is felhozták, úgy tűnik, hogy az expilóta nagyon hasznosnak bizonyul a háttérben - Perez szerint pedig az egész csapat annyira együtt van most, ami sokat javít a hangulaton.

"Szerintem most csapatként vagyunk nagyon jók. Nagyszerű volt látni például azt is, amit Max csinált akkor, amikor én voltam fent a dobogón. Ő nagyon megérdemelte volna ezt a győzelmet, mindent tökéletesen csinált, de nagy balszerencse érte, szóval ez az ő győzelme volt. Nagyon büszke vagyok és az egész csapatnak lökést ad a tudat, hogy mindkét autónk képes harcolni. Nagyon meg akarjuk nyerni ezt a bajnokságot" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: