Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 15. kedd
F1

Red Bull: Nem veszítünk sokat az új szárnnyal

Az energiaitalos istálló meggyőződése, hogy az FIA hátsó szárnyakra vonatkozó szigorításai nem befolyásolják a Mercedesszel idén folytatott világbajnoki küzdelmet.

Hét elején kapta fel a brit sajtó a Motorsport értesüléseit, amely szerint az FIA nyártól új, szigorúbb teszteknek veti alá a hátsó légterelőket, miután Lewis Hamilton Spanyolországban kiszúrta, hogy a Red Bull megoldása nagy sebességnél kifejezetten hajlékonnyá válik. Az FIA úgy gondolja, több csapat is okos megoldásokkal ért el, hogy a statikus terheléses tesztekre a szárny nem hajlik hátra, nagy sebességnél azonban igen, így növelve az autó végsebességét. Helmut Marko a Red Bull nevében kihangsúlyozta, ez a módosítás nem őket célozza.

E0xqyvWWYAIhJZQ



„A szárny átment a terheléses teszten. Ez kulcsfontosságú. Gyakori, hogy egy új szabály érkezésével a csapatok szürke zónákat fedeznek fel. Ezzel nem a Red Bullt célozzák, mások is érintettek” – magyarázta a tanácsadó, aki szerint az Alpine és az Alfa Romeo hátsó légterelője is hasonlóan működik. 

Hamilton a Spanyol Nagydíjon látottak után azt feltételezte, hogy a megoldás három tizedmásodpercet hoz a Red Bull konyhájára körönként, de ezt Marko tagadta. Szerinte a pilóta egy teljesen más konfigurációval vetette össze a hajlékony szárnyat. „A kisebb szárnyat azért használtuk, mert lassúak voltunk az egyenesben” – emlékezett vissza a barcelonai esetre, amikor a csapat a versenyhétvégén belül különböző hátsó szárnyakat tesztelt. „Hamilton mögöttünk autózva észlelte, milyen gyorsan vagyunk az egyenesben, és ezt a légterelő számlájára írta” – tisztázta a helyzetet.

Egyelőre kérdés, a Red Bull mennyit veszíthet a kényszerű átalakítással, de Marko nem aggódik amiatt, hogy ez befolyásolná a világbajnoki címért zajló küzdelmet. „Ez nem egy olyan hátrány, ami eldöntené a bajnokságot” – idézte a Motorsport.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?