DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mercedes: Ezért gyengébb a Red Bull futamon

Kirajzolódni látszik egy különbség a hátsó gumik kezelésében a két csapat között, de a Mercedes mérnöke nem jelentené ki, hogy ők jobbak versenykörülmények között – ezt a Red Bull csapatfőnöke is osztja, aki szerint továbbra is rettentően szoros a helyzet.

Három-egy a pole-pozíciók és futamgyőzelmek arányában is a mérleg a Mercedes javára a Red Bull-lal szemben, a 2021-es szezon első négy versenyhétvégéje alapján azonban az a kép rajzolódik ki, hogy a címvédők fő kihívója erősebb egy körön, mint a futamon. A Mercedes szakembere, Andrew Shovlin fejtette ki, mi jelenti a különbséget versenytávon.

„Még nem nagyon tartunk azon a ponton, hogy elkezdjük kijelenteni, jobb versenyautónk van vagy jobbak vagyunk gumikezelésben. Nehéz megmondani azt is, mi történt pontosan a Spanyol Nagydíjon, ahol sikerült tapadni rájuk. Általában nem jó hír a vezető autó számára, ha valaki képes a sebességváltójában loholni egy egész etapon keresztül” – idézi az Autosport Shovlint, a németek pályamenti mérnökigazgatóját.



„Ezen a ponton adatokat gyűjtünk a különböző pályákról. De kirajzolódni látszik egy trend, amely szerint a miénk némileg semlegesebb autó. Úgy néz ki, az övék kissé keményebben igénybe veszi a hátsó abroncsokat egy etap során, míg a miénk mindkét tengelyt jól használja. De meglátjuk majd, ha több adatot begyűjtöttünk, hogy ez tényleg az autó jellegzetessége-e” – fejtegette a szakember.

Shovlinhoz hasonlóan a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner sem jelenti ki egyelőre, hogy a Mercedes előnyben lenne futamkörülmények között: a rivális portimaói és barcelonai előnyét a pályák karakterisztikájának tulajdonítja.

„Bahrein óta azt látjuk, hogy a Mercedes versenytempója minden nagydíjon jobb volt, mint a miénk. Úgy gondolom, a gumikopásuk kedvezőbb volt, mint nálunk. Ezért tudtuk, hogy az előző két pálya kiemeli majd erősségeiket. De rettentően közel vagyunk, közelebb, mint bármikor, így ha sikerül további versenytempót találnunk, továbbra is nagyon-nagyon szoros lesz a helyzet a két autó között” – mondta optimistán Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: