Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 6. csütörtök
F1

Brawn: Verstappen hozzáállása megváltozott

Ross Brawn szerint ez már nem az a Max Verstappen, aki korábban volt, az idei szezon mást hoz ki belőle - de úgy látja, hogy erre szüksége is volt az új helyzetben. Más kérdés, hogy Hamilton megint remekelt.

Idén először van világbajnoki címre alkalmas autója Max Verstappennek, Ross Brawn szerint ez pedig látszik is a holland pilóta hozzáállásán - nem egy-egy villanással kell felhívnia magára és a csapatára a figyelmet, hanem ténylegesen van esély a végső győzelemre, úgyhogy hosszabb távon gondolkodik. 

vers_3



"Most már teljesen világos, hogy Max egészen másképp áll hozzá ehhez a bajnoksághoz, mert most végre van egy bajnoki címre esélyes autója. Megváltozott a hozzáállása, most már a komplett szezont tartja szem előtt. Ennek meg is kell változnia bajnokesélyesként, a stabilitásra kell koncentrálni, ha nem ő a leggyorsabb, aztán az adódó lehetőségekre lecsapni" - írta a Red Bull pilótájáról Brawn az F1 hivatalos weboldalán írt összegzésében.

"Így is történt most Portugáliában, ha Lewis, vagy a Mercedes elrontott volna valamit, akkor ő ott volt abban a pozícióban, hogy ezt kihasználja. Frusztráló lehet neki a második hely, de látja, hogy a Red Bull reagál és el kell fogadnia, hogy ez a bajnokság ilyen hullámzó lesz majd. Ez a verseny egyébként szerintem jó példa volt arra is, hogy Max és a Red Bull folyamatos nyomása miatt Lewis Hamilton még magasabb szinten teljesített - brilliáns vezetéssel nyerte meg a futamot" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?