Lewis Hamilton csak február elején írta alá a szerződéshosszabbítását a Mercedesszel, ráadásul csupán a jelenleg is futó 2021-es szezonra kötelezte el magát csapata és a Formula-1-ben való versenyzés mellett.
Az új kontraktus rövidsége miatt persze rendszeresek a találgatások, hogy a rekorddöntést jelentő nyolcadik vb-címre hajtó brit esetleg az évad végén távozik az F1-ből vagy csupán elhagyja a Mercedest. Ez utóbbi forgatókönyvet viszont gyakorlatilag kizárta Toto Wolff:
„Úgy vélem, ez lesz az utolsó csapata” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke a DPA hírügynökségben. „Nincs jobb hely számára, mint a Mercedes, és mi is vele szeretnénk folytatni. Remek a szimbiózis közöttünk, és annyi sikert értünk már el közösen, hogy most minden amellett szól, hogy továbbra is együtt versenyezzünk.”
Az egyéves szerződés miatt sokan Hamilton elkötelezettségét is megkérdőjelezték, Wolff azonban még a szezon előtt kihangsúlyozta: nincs kétsége pilótája motivációja felől, pusztán a britet már olyan témák is érdeklik, mint például a rasszizmus elleni küzdelme.