DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

800 ezer dollárért fogadták el a csapatok a sprintfutamot

A szombati kvalifikációs futamok kísérleti bevezetéséről szóló vita tárgya az elmúlt hetekben az anyagi kompenzáció volt. Sajtóértesülés szerint végre megegyezés született – de hivatalos bejelentés még mindig nincsen.

A probléma abból fakad, hogy a 2021-es szezonban már érvényes a csapatokra a 145 millió dollárban megszabott költekezési plafon, amely magában foglalja a baleseti károkat is. Az istállók arra hivatkoztak, hogy a három tesztjellegű sprintfutam növeli a balesetek valószínűségét és ebből kifolyólag a lehetséges kiadásokat, felborítva gondosan előre kidolgozott költségvetésüket.

Az egyezkedés hetek óta húzódik – a csapatok a bahreini teszten és szezonnyitón is tárgyaltak, megegyezés nélkül –, a RaceFans.net szerint azonban most végre sikerült dűlőre jutniuk a FOM-mal. A megállapodás értelmében egyrészt minden csapat 75 ezer dolláros kifizetésben részesül az F1 részéről sprintfutamonként, ami összesen 225 ezer dollárt jelent.



Ezen felül ha egy csapat „jelentős” kárt szenved egy sprintfutamon, 200 ezer dollár engedményt kap a költségplafonból – azaz elméletileg maximum 600 ezer dollárral emelhető a plafon, bár ehhez a csapatnak nagyon pechesnek kell lennie. A csapatoknak bizonyítaniuk kell, hogy egy autójuknak bokszba kellett mennie javításért vagy az elszenvedett kár miatt kellett feladnia a sprintfutamot, ha igényt tartanak az engedményre.

A RaceFans.net azt írja, hogy a megállapodást követően a sprintfutamok elfogadása csupán formalitás. Habár már Bahrein előtt is arról lehetett hallani, a szezonnyitón a csapatok véglegesítik a kísérleti bevezetést, a forrás szerint az F1 Bizottság valószínűleg jövő heti ülésén egyhangúan el fogja fogadni, majd a Motorsport Világtanács is ratifikálja. Ha ez megtörténik, megtarthatják a brit, az olasz és a brazil hétvégére tervezett szombati sprintfutamot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: