DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hétvégén döntés születhet a sprintfutamokról

A Bahreini Nagydíj alatt újra nekigyürkőznek a csapatok az alternatív kvalifikáció kipróbálásáról szóló vitának – a pénzügyi részletekről kell megállapodni.

A Formula-1-es csapatok alapvetően beleegyeztek abba, hogy három helyszínen (Silverstone, Monza, Interlagos) tesztjelleggel kipróbálják a 100 kilométeres szombati sprintfutamot, amely meghatározza a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét. Alacsony számú pont jár a legjobbaknak: 3, 2 és 1 egység az első-második-harmadik helyezettnek.

Nem sikerült azonban megegyezésre jutni a sprintfutamok anyagi kompenzációjáról, hiába tárgyaltak róla a csapatok már a bahreini teszt idején is. Az Autosport információi szerint a csapatok a Formula-1-től várják el a sprintfutamon nagyobb valószínűséggel előforduló anyagi károk költségeinek fedezését.



A lap szerint az F1 vezetősége már felajánlott egy fix összeget a csapatoknak, a többet költő istállók azonban többet akarnak, akár az összeg háromszorosát is, egymillió dollárt. Ugyancsak feltétel, hogy a költségvetési határt emeljék meg ezzel az összeggel. A kisebb csapatoknak azonban nincs ekkora igényük, ők viszont attól tartanak, hogy a nagyok a költségplafon különbözetét a teljesítmény fokozására fogják felhasználni.

A Formula-1 vezetői, köztük Stefano Domenicali, igyekeznek egyetértést teremteni a csapatok között a hétvége tárgyalás során. Amennyiben az istállók túlnyomó többségének támogatást sikerül megszerezni, néhány napon belül sor kerülhet a javaslat szavazására is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: