Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 17. hétfő
F1

Hamilton ritka hibája, Verstappen diadala

A kiesés határán is táncolt, mégis a második helyen ért célba a bajnoki éllovas Lewis Hamilton, aki hálás az eredményért. A futamgyőztesként leintett Max Verstappen a csapata stratégiáját dicsérte.

 Amilyen izgalmasan alakult az Emilia-Romagna-i Nagydíj időmérő edzése, annyira érdekfeszítően alakult a szokatlanul hosszúra nyúló verseny. A harmadik helyről rajtoló Max Verstappen már az első kanyarkombinációban megelőzte a pole-pozícióból induló Lewis Hamiltont, és végül 22 másodperces előnnyel ért célba riválisa előtt. A hollandra csak a verseny első felében volt veszélyes a hétszeres világbajnok, a futam második szakaszában Verstappen zavartalanul közelített a győzelem felé. Egyetlen botlása volt, amikor a piros zászlós megszakítás utáni újraindítás során kevés híján megpördült.

 EzRF40OVgAIpS2O



„Nagyon nagy kihívás volt ez a verseny, különösen az elején. Nehéz volt a pályán maradni, nagyon csúszós volt. Szerencsére a legjobbkor váltottunk száraz gumikra, amit nem könnyű kiszámolni. Aztán az újraindításkor is volt egy nehéz pillanatom, de minden más jól sikerült, így nagyon boldog vagyok” – magyarázta a holland, aki a második rajt előtti pillanatait részletezve elárulta: csak az abroncsokat próbálta felmelegíteni, és szerencséje volt, hogy nem pördült meg. Az elképesztően jól sikerült rajtjához hozzáfűzte, ő maga is meglepődött rajta, hogy elsőként fordulhatott az egyes kanyarban.

A kiesés határát is megjárt, végül a második helyen leintett Hamilton hálát adott azért, hogy egyáltalán sikerült célba érnie. a Futam nagyjából felénél a körhátrányban lévő George Russell mellett akart elmenni, amikor az ideális ív melletti vizes felületen megcsúszott, és a gumifalnak koccant. Óriási szerencséje volt, hogy rajta kívül álló okokból piros zászlóval megszakították a futamot, így a csapatának lehetősége volt átnézni a Mercedest.

ham-hiba-imola

"Gratulálok Maxnek, fantasztikus munkát végzett. Landónak is gratulálok, nagyon örülök neki, hogy a McLaren újra itt van az élmezőnyben. Az én versenyemre rátérve: nem ez volt életem napja, hosszú idő után újra hibát követtem el. Annak örülök, hogy haza tudtam hozni az autót” – értékelt a világbajnok, mielőtt rátért a hibájára. „Egy száraz ív volt, és azt hiszem, túlságosan siettem. Belülre húzódtam, amiről láttam, hogy nedves. Próbáltam megállni, de egyszerűen nem ment, így kicsúsztam. Szerencsétlen helyzet, de hálás vagyok, hogy tovább tudtunk menni, és szereztünk néhány pontot a csapatnak" - fogalmazott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?