Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 7. péntek
F1

Vettel jobbnak érzi az autót, de hibázott

Az Aston Martin németje az imolai időmérőn három tizedmásodperccel maradt el csapattársától, ami Q2-es kiesést jelentett számára. Elmondta, melyik két tényező okozta a lemaradást.

Javuló tendencia fedezhető fel Sebastian Vettel idei időmérős teljesítményében: a német pilóta a szezonnyitón még nyolc tizedmásodpercet kapott csapattársától és rögtön a kvalifikáció első etapjában kiesett, a szezon második versenyén azonban már csak három tizedmásodperc volt a hátránya, és sikerült bejutnia a Q2-be. Végül 1:15,394-es körrel a tizenharmadik rajtkockát szerezte meg, miközben csapattársa, Lance Stroll bejutott a Q3-ba, és a tizedik helyen zárt. Vettel elárulta, hogy látja a helyzetét Bahreinhez képest.

EzLnncEVkAEvs6h



 „Jobb. Ez egy korrekt menet volt. Kicsit talán többet is kihozhattam volna belőle, teljesen nem vagyok elégedett. Nyilván nagyon szoros [a középmezőny], apró különbségek jelenthetnek több pozíciót. Valószínűleg minden hétvége kicsit eltérő lesz” – értékelt a négyszeres világbajnok, aki néhány pozitívumot is kiemelt az időmérője kapcsán

 „Sokkal jobban éreztem magam. Alacsony üzemanyagszint mellett nagyon jól működött az autó. Sajnos a piros zászló miatt el kellett használnunk egy extra gumiszettet, ami a végén hiányozhatott, és én is lehettem volna jobb. Ez a két tényező kombinálva valószínűleg pont elég volt ahhoz, hogy ne jussak be a Q3-ba.”

Holnap nem lesz könnyű dolga a mezőny sűrűjében a szűk imolai pályán, de bízik benne, hogy az Aston Martin versenytempója elég lesz az erős pontszerzéshez. „Előzés szempontjából ez az egyik legnehezebb pálya, de hosszú etapokon jónak kell lennünk. Szükség van egy sima rajtra, aztán meglátjuk” – árulta el a Sky Sportsnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?