Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 7. péntek
F1

Bottas autójára fogta gyenge eredményét

Valtteri Bottas azt követően, hogy mindkét pénteki szabadedzést az élen zárta, az imolai időmérőn mégis tavalyi formáját húzta elő, és hibát hibára halmozott. A finn autójára panaszkodott.

A Mercedes finn versenyzője kiválóan kezdte a 2021-es szezon második F1-es hétvégéjét, hiszen az első, majd a második szabadedzésen is a leggyorsabb volt, azonban szombatra eltűnt a sebessége és az autójába vetett bizalma is.

Miközben csapattársa megszerezte a pole-pozíciót, Bottas csak a nyolcadik rajthelyet tudta elcsípni, miután a Q3-ban mindkét gyorskörében többször is hibázott. A finn botlásának Charles Leclerc tudta a leginkább kihasználni, aki így a második sorból rajtolhat.



„Mit mondhatnék, nem erre számítottam ma, különösen azután, ahogyan elkezdődött az időmérő, mert nagyon jónak éreztem az autót” – olvashatók Bottas szavai az F1.com-on. „A Q3-ban az első köröm elején éreztem egy ütést az autó hátuljától, ami aztán folytatódott az első szektorban végig és sok időt veszítettem.”

„Második nekifutásra sem változott a helyzet, teljesen elveszítettem az autó hátulját és többé nem tudtam megbízni benne. Nem éreztem ezt korábban az időmérő alatt, szóval fogalmam sincs, mi történhetett. Ki kell vizsgálnunk, de annyi bizonyos, hogy csalódott vagyok.”

„Ezúttal ez más volt, mint amit Bahreinben tapasztaltam. Ezúttal inkább a kanyar bejáratánál jelentkeztek a problémák, ilyet pedig nem tapasztaltam korábban, így meg kell néznünk, hogy minden rendben van-e az autóval.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?