Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 7. péntek
F1

Az Alpine fejlesztésekkel lépne előrébb Imolában

A gyengécske szezonkezdet után az Alpine-nál nem szeretnének beletörődni, hogy visszább csúsztak a középmezőny sűrűjébe, így aerodinamikai fejlesztésekkel érkeztek Imolába.

Míg Esteban Ocon tavaly versenyezhetett először F1-es autóval Imolában, Fernando Alonso sok szép emléket őriz az olasz pályáról, főként 2005-ös győzelmét, melyet egy Schumacher elleni legendás csata tett felejthetetlenné.

A 2021-es szezon azonban eddig nem hozott kellemes pillanatokat a francia csapat számára, akik pont nélkül zárták a Bahreini Nagydíjat, így Imolában mindenképpen javítani akarnak. Ennek érdekében fejlesztésekkel készültek a három hetes szünet alatt.



Erről az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski beszélt a hétvégét megelőzően: „Csalódottan jöttünk el Bahreinből, miután nem tudtunk pontot szerezni” – idézi Budkowskit a Checkeredflag.co.uk. „Az a hétvége megerősítette, hogy vannak hibái az autónknak, ám kőkeményen dolgozunk rajta, hogy ledolgozzuk azt a pár tizedet, aminek köszönhetően ismét a középmezőny elején csatázhatnánk.”

„Esteban és Fernando is jó munkát végzett, azonban hátráltatta őket néhány körülmény. Estebannak az időmérőn akadtak gondjai, míg Fernandónak a versenyen, emiatt pedig szeretnénk, ha ezúttal problémamentes hétvégét produkálnánk, hogy megmutathassák, mit is tudnak valójában.”

Az Alpine tavaly – még Renault-ként – Imolában dobogós helyezést ért el Daniel Ricciardo révén, így reménykedve vágnak neki az első európai versenynek: „Érdekes lesz látni, hogyan viselkedik majd az autó egy másfajta pályán. Ez sok hasznos adattal is szolgál majd számunkra. Tavalyról jó emlékeink vannak, így jó érzés visszatérni ide!”

„Aerodinamikai újításokkal érkeztünk erre a nagydíjra és hoztunk pár tesztalkatrészt is, amiket pénteken ki fogunk próbálni. Imola egy legendás helyszín a motorsport számára, egy gyors pálya, élvezetes vonalvezetéssel, így a pilóták számára fontos lesz, hogy megbízzanak az autójukban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?