DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Tsunodát meglepték az európai szurkolók

Az újonc japán F1-es pilóta egyáltalán nem számított rá, hogy egyetlen F1-es futam után ekkora rajongótábora alakulhat ki. Hazájában lassabban szerez magának szurkolókat.

Yuki Tsunoda kis túlzással jött, látott és győzött. Bár a fiatal japán egyelőre futamot nem nyert a Formula-1-ben, számtalan rajongó kegyeibe már a szezonnyitó Bahreini Nagydíj során beférkőzött. Élete első királykategóriás versenyén a 13. pozícióból rajtolva, megnyerő tempót és magabiztos előzéseket bemutatva a 9. helyen ért célba, ami a személyiségével párosulva jelentős szurkolóbázist eredményezett számára. A közösségi médiában számon tartott követői száma rövid időn belül 152 000 fővel nőtt, ami meglepte a japánt.

ExRAMCfWgAEh7VX



„Érdekes volt, hogy Bahrein után valószínűleg több reakciót kaptam európai szurkolóktól, mint japánoktól. Ez egy kulturális jellemző: a japán rajongók az első véleménynyilvánítás előtt szeretnének megnézni néhány versenyen” – árulta el a meglepettsége okát.

Tsunoda a japán pilóták története során az egyik legeredményesebb első futamot produkálta: másfél tucatnyi honfitársa közül csak Satoru Nakajima és Shinji Nakano volt az, aki jobb debutáló futamot teljesített nála. De Tsunoda nem elégedett ezzel az eredménnyel.

„Az európaiak reakciója meglepett. Nem számítottam rá, mert az én szemszögemből Bahrein nem volt tökéletes, jobb végeredményben bíztam. Örülök a szurkolók támogatásának, de nyomást nem érzek emiatt. Egy pozitív dologként tekintek rá, és ugyanúgy teszem a dolgom, ahogy eddig is” – idézte őt a Racefans.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: