DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Seidl szeretné győzelemre vezetni a McLarent

Idén leginkább a McLarent tartják esélyesnek a konstruktőri harmadik hely megszerzésére, azonban Andreas Seidl csapatfőnök elmondta, hogy hosszabb távon azért ettől merészebb terveik vannak.

Azt követően, hogy 2020-ban a McLaren került ki győztesen a konstruktőri harmadik helyért folyó hármas csatából, idén is úgy tűnik, hogy ők a legesélyesebbek a képzeletbeli dobogó legalsó fokának megszerzésére.

2017 óta hatalmas fejlődésen ment keresztül a wokingi istálló, akik akkor az utolsólőtti pozícióban végeztek. Tavaly már a harmadik hely is az övék lett, s bár idén sem valószínű, hogy ettől vérmesebb reményeik lehetnek, de a Ferrarival megküzdhetnek, hogy 2021-ben is övék legyen ez a pozíció.

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke szeretné, ha a közeljövőben már a világbajnoki címért zajló küzdelembe is beleszólhatnának, mint a régi szép időkben: „Szeretnénk csatlakozni itt a McLarennél azokhoz az elődeinkhez, akik futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért küzdöttek” – mondta Seidl a német Sport1 műsorán.



„Jelenleg földhözragadtnak kell lennünk, továbbra is van néhány pont, ahol komolyabb hátrányban vagyunk a két nagycsapathoz képest, ilyen például az infrastruktúra. Még mindig nem tudtuk beüzemelni a szélcsatornát, de már nem kell sok idő neki, hogy használhassuk. Dolgozunk rajta, hogy ezeket a lemaradásokat eltüntessük, két évvel ezelőtt pedig kitűztünk magunk elé egy célt.”

„Hiszem, hogy a következő szezonra érkező új szabályok és a költségvetési limit bevezetése segíteni fogják a csapatot, A Mercedes-motorral és a pilótáinkkal pedig szintén kedvező helyzetben vagyunk” – utalt Seidl Ricciardóra és Norrisra.

„Remélhetőleg kemény csata zajlik majd kettejük között, mert az azt jelenti, hogy akkor ki kell hozniuk magukból a maximumot, ami jól jön a csapatnak. Az elmúlt években sem tettünk különbséget a pilótáink között és jól is működött minden, szóval ez most sem lesz másként. Daniel személyében van egy olyan versenyzőnk, aki már megmutatta, hogy képes futamokat nyerni, így meggyőződésem, hogy a miénk az egyik legjobb pilótapáros idén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: