DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Mazepin: Fontos, hogy elkapjam a ritmust

Nyikita Mazepin már az F1-es szezon kezdete előtt össztűz alá került nyúlkálós botránya és az orosz zászló körül kialakult helyzet miatt. Aztán Szahírban önmaga rontotta tovább megítélését.

Az orosz pilóta a harmadik kanyarban kipörgette a Haas kerekeit, megcsúszott, majd a gumifalban végezte az első Formula-1-es versenyét, nagyjából 300 méter megtételét követően. Mazepin az egész hétvégén pörgött-forgott, az időmérőn ezáltal többekkel ki is szúrt.

Nehezebben nem is kezdődhetne F1-es karrierje a moszkvai pilótának, aki elmondta, egyelőre még maga is keresi a ritmust: „Nagyon jól jött ez az elmúlt két hét, hiszen a versenynaptár meglehetősen sűrű, így volt időm átgondolni, miben kellene javulnom, és nyilván van miben, miután még csak kezdő vagyok.”

„Szintén jó érzés volt hazatérni egy kicsit a családomhoz, ez a két hét nagyon fontos volt számomra” – mondta az orosz a francia F1-Only oldalának. Ezt követően áttért a soron következő versenyre is, az imolai futamra.



„Már 2016-ben versenyeztem az F3-mal Imolában. Egy igazi klasszikus vonalvezetésű pálya, különleges érzés ott versenyezni, mivel a mai napig Ayrton Senna emlékét őrzi. Azáltal, hogy most F1-es autóval érkezem ide, sok minden másabb lesz, de már alig várom, hogy ott legyek.”

„A szimulátor a segítségemre van, hiszen már öt éve nem versenyeztem ott, és az időmérő rendkívül fontos lesz majd, mivel nincs sok lehetőség az előzésre. Egyszóval fontos lesz, hogy jól szerepeljünk a kvalifikáción. Nagyon jó lenne, ha már a hétvége első percében ráéreznék a szükséges ritmusra” – mondta Nyikita Mazepin.

Csapatfőnöke, Günther Steiner nem haragszik a fiatal oroszra a viharos kezdés miatt, mivel tisztában van vele, hogy autójuk idén a sereghajtó szerepkörét fogja betölteni és két újonc pilótájuk van: „Tisztában vagyunk a csapat és az autó idei teljesítményével…” – mondta a csapatfőnök.

„Nem voltak magasak az elvárásaink, legalábbis eredmény tekintetében semmiképp. Azt gondolom, az egész hétvégét tekintve mindkét versenyzőnk jól szerepelt, bár Nyikita a verseny elején kiforgott, és összetörte az autót, valamint Mick is megpördült egyszer.”

Ez a hétvége az egész csapat számára tanulópénz volt és még szükségünk lesz néhány ilyenre, sok-sok kört meg kell majd tennünk, aztán ha mindez sikerül, rátalálunk a helyes útra. Ez még csak egyetlen hétvége volt a 23-ból. Tovább kell próbálkoznunk, tanulnunk így egyre jobbá és jobbá kell majd válnunk. Ez a küldetésünk!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: