DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Fernando a nap 24 órájában a versenyzésre gondol”

Egyik kollégája szerint Fernando Alonso legnagyobb erőssége, hogy számára egyetlen nap sem pihenőnap, ő mindent feláldoz az autóversenyzés oltárán. A kora sem akadály.

Mark Webber vegyes érzéseivel ellentétben Pedro de la Rosa kifejezetten örül annak, hogy Fernando Alonso idén ismét a Formula-1-es mezőny tagja. A spanyol pilóta két év kihagyást követően tért vissza a száguldó cirkuszba, ahol saját korát meghazudtolva elképesztő hévvel vágott bele a munkába. A kétszeres világbajnok közvetlen kollégája, de la Rosa szerint Alonso nagy áldozatokat hoz azért, hogy eredményes legyen az F1-ben, de ez a hasznára válik.

alonso-2021-action1



„Ez az ő erőssége. Fernando a nap 24 órájában az autóversenyzésre gondol. Mindenki ezt mondja a versenyzőkről és a bajnokokról, de amikor Fernandóról van szó, akkor tényleg erről van szó. Vele voltam, amikor az F1-ben és a WEC-ben sem versenyzett, és azon gondolkodott, hogy ’újra egymás ellen kellene gokartoznunk’. Folyton azon jár az esze, hogy ’ezen a hétvégén hol tudnék rajthoz állni?’ Ez egyedi, pedig sok pilótát ismerek. A szabad hétvégémen én mást akarok csinálni: otthon akarok lenni, látni a gyerekeimet, biciklizni. De számára ez nem munka, ez a szenvedélye. Ő egy szenvedélyes ember, és szerintem ez a legnagyobb erőssége. Nincs semmi az életében, ami elterelné a figyelmét. Százszázalékosan elszánt ember” – nyilatkozta az F1 nation podcastnek.

De la Rosa szerint alaptalanok azok a felvetések, hogy a 39 éves pilótát a kora hátráltatná. „Fantasztikus, hogy ilyen idősen, ekkora éhséggel tért vissza. Számomra csalódás, hogy ennyien faggatják őt a kora miatt, és hogy 40-hez közelítve elég gyors-e. De ez is a játék része. Ha egy pilóta egy potenciális gyengepontot érzékel az ellenfelében, akkor ezt próbálja letesztelni. Nem fair vele szemben úgy fogalmazni, hogy két évre visszavonult, elvégre ott volt a Dakaron, a WEC-ben, folyamatosan gokartozik, végig kapcsolatban maradt az autóversenyzéssel. Nem arról van szó, hogy maga mögött hagyta volna” – hangoztatta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: