Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 22. csütörtök
F1

Ricciardo: Most már ideje lesz megállapodnom

Daniel Ricciardo idén csatlakozott a McLaren istállójához, miután úgy látta, a Renault nem lesz képes nyerő autót építeni számára. Ez már az ausztrál ötödik csapata, aki érzi, meg kell állapodnia.

A Méhészborz pályafutása épp tíz évvel ezelőtt kezdődött a száguldó cirkuszban. 2011-ben a HRT színeiben mutatkozott be az autósport királykategóriájában, azóta pedig volt a Toro Rosso, a Red Bull és a Renault versenyzője is.

A 2021-es szezon kezdete óta azonban már a McLaren-Mercedes pilótája, így ez már az ötödik csapat, ahol megfordul Daniel Ricciardo. A hétszeres futamgyőztes azt követően intett búcsút a Renault-nak, hogy nem érezte bennük a lehetőséget arra, hogy világbajnok autót építsenek.

Döntése egyelőre jónak tűnik, mivel az időközben Alpine-ná alakult franciák nem kezdték jól a szezont, a McLaren viszont kettős pontszerzéssel és egy Norris által szerzett negyedik hellyel indította 2021-et.



Az ausztrál úgy érzi, most már elég lesz abból, hogy keringőzik a csapatokkal annak érdekében, hogy megtalálja a megfelelő helyet céljai elérése érdekében: „Nyilvánvalóan elég sokat mozgolódtam az elmúlt években” – ismerte el az ausztrál. „Ez viszont nem épp az a dolog, amire vágyom, nem szeretném ezt folytatni.”

„Elég stresszes ez és nehéz munka is átállni egyik csapattól a másikhoz, ráadásul úgy érzem, a McLarennél jók az alapok. Ha tudok arra építeni, amit jelenleg látok és el tudom érni a magam által kitűzött céljaimat, akkor akár már jövőre is a világbajnoki címért harcolhatunk” – olvashatók az ausztrál szavai az F1 News oldalán.

„Szeretném, ha lenne majd pár trófea a McLaren technológiai központjában, melyeken az én nevem áll. Ez céljaim egyike, mivel ha egyszer visszanézek, szeretném azt látni, hogy letettem a névjegyem a csapatnál. A McLaren kiválóan dolgozott az elmúlt két évben, én pedig szeretnék ehhez hozzájárulni és meglovagolni ezt a pozitív hullámot.”

„Ugyanakkor szeretném, ha a végén majd dicsekedhetnék is azzal, hogy azt mondhassam, igen, ez a csapat miattam tudott előrébb lépni, az én személyem és az én eredményeim vitték őket előre!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?