DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolff visszaszúrt Bottasnak a futam után

A finn F1-es pilóta szerint rossz taktikát választott neki a csapat, Toto Wolff szerint viszont az volt a baj, hogy nem kellett volna pozíciót veszteni a rajtnál, illetve gyorsabban kellett volna menni utána.

Valtteri Bottas finoman szólva sem volt elégedett a Bahreini Nagydíjával és nem rejtette véka alá a véleményét arról, hogy a csapata nem jó stratégiával küldte ki versenyezni. A finn pilóta viszont már a rajtnál hibázott és nem hogy nem tudta tartani a tempót a Verstappen-Hamilton párossal, hanem Leclerc-rel és Norrisszal kellett meccselnie, később pedig szintén elég messze volt a riválisoktól. Végül aztán egy elrontott kerékcsere is hátráltatta, így számára most a harmadik hely volt a maximum, amire úgy reagált, hogy csalódott a védekező stratégia miatt.

oo



"Nem hiszem, hogy bármilyen stratégia is ott volt az asztalon, mert Valtterivel is elévágást próbáltunk meg, hogy változtassunk a versenyén. Amit nem bántunk volna, ha nem így történik, az a rajt, ahol elvesztett egy pozíciót és utána nem tudott visszajönni a hátrányából az első két helyezettre. Azért hoztuk ki a bokszba, hogy elévágjunk Maxnak és ez szerintem jól is működött volna, csak adódott egy problémánk a jobb első kerékpisztollyal" - reagált erre a futam után Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője.

"Ezt követően nem tudom, hogy milyen más stratégiát alkalmazhattunk volna. Az egy kiállás nyilván nem volt lehetséges, a közepes gumi nem bírta volna a végéig, a keményből pedig elfogyott a teljesítmény a középső szakaszban. Nem volt más lehetőségünk. Persze megértem az autóban lévő frusztrációt, amikor nincs elég információja valakinek és azt mondja, hogy szerinte valami mást kellett volna csinálni" - magyarázta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: