Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. december 7. kedd
F1

Verstappen: Tavaly örültünk volna ugyanennek

A Red Bull pilótája rávilágított, mennyit fejlődött a csapata egyetlen év alatt, hiszen tavaly ilyenkor örültek volna annak, ha egy másodpercen belül zárnak a nyertes Mercedes mögött.

Favoritként vágott neki a vasárnapi bahreini Nagydíjnak Max Verstappen, miután az előszezoni teszt óta ő tűnt a mezőny legerősebbjének. Az 56 körös futamon azonban kikapott a címvédő Lewis Hamiltontól, aki egy agresszív gumistratégiának hála a bokszutcában előzte meg riválisát. Miközben a Mercedes két friss kemény szett Pirellit rakott félre a versenyre, Verstappennek csak egy állt a garázsában, ami hátrányba hozta őt a futamgyőzelemért zajló küzdelemben. Szerinte ezt mindenképp felül kell vizsgálnia a Red Bullnak.

bahr-podium-olleivan



„Stratégiai szempontból át kell gondolnunk, mit csinálhattunk volna jobban. Nem rendelkeztünk elég nagy mozgástérrel, mert nem volt annyi abroncsunk, mint nekik. Talán jobban megválogathattuk volna az edzésen használt gumikat” – idézte őt a Motorsport.

Christian Horner csapatfőnök szerint hiába a versenyen tapasztalt hátrány, nem a stratégián ment el a versenyük. „A Mercedesnek az elején nagyon erős versenytempója volt, képtelenek voltunk elhúzni előlük. A gumikopásuk elképesztő volt, szóval Max nem tudott két másodpercnél nagyobb előnyt kiautózni. Nehéz egy ilyen versenyt elveszíteni, de sok pozitívumot vihetünk haza magunkkal.”

A csapat frusztrációjában Verstappen végül megtalálta a pozitívumot, ezért magabiztosan készül a három hét múlva rajtoló imolai fordulóra. „Tavaly elképesztően boldogok lettünk volna egy ilyen eredmény miatt, most viszont csalódottak vagyunk. Ez előrelépést jelent, és persze hosszú még a szezon. Folytatnunk kell, és jobbá kell válnunk” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?