DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Leclerc: A dobogó még nem elérhető

Charles Leclerc sokáig túlhajtotta az autót, Carlos Sainz már a Q1 végén kieséstől tartott, de végül mindkét Ferrari-pilóta elégedetten nyilatkozott a Bahreini Nagydíj időmérőjét követően.

A monacóitól egy 4., a csapatnál első versenyhétvégéjét töltő spanyoltól pedig egy 8. helyre futotta a 2021-es F1-es szezon első kvalifikációján, aminél jobban és rosszabbul is nézett ki a Ferrari helyzete az egy órás időmérő alatt. A második szakaszban ugyanis a két vörös autó a tabella élén zárt – Sainz előnye itt egyetlen ezred volt csapattársához képest –, a spanyol azonban nem sokkal azelőtt még korai búcsútól tartott, a Q1 leintését követően ugyanis megállt az autója a pályán, amit csak aggodalmas pillanatok után tudott újraindítani.

„Örülök, hogy a Q3-ban vagyok, főleg azok után, hogy amikor teljesen lekapcsolt az autó, azt hittem, véget is ért számomra a kvalifikáció. Az első Q1-emben az eléggé stresszes helyzet volt, de jól reagáltunk és összekaptuk magunkat azt követően” – nyilatkozta a spanyol.

„A Q2 nagyon jól ment, boldogan láttam a nevem az első helyen. A Q3-as köröm viszont már nem alakult a tervek szerint – nem tudtam rájönni, hogyan hozzam ki az utolsó tizedeket az autóból. De nem hagyom, hogy ez a Q3 tönkretegye az eddig remekül alakuló hétvégémet. Elégedett vagyok a dolgok eddigi alakulásával.”

leclerc



Leclerc egyetlen tizeddel Valtteri Bottastól elmaradva végzett a negyedik helyen, mégis úgy érzi, hogy nem elvárható a Ferraritól a feljebb lépdelés a futamon, és inkább a mögüle rajtoló Pierre Gaslyre helyezi figyelmét.

„Eléggé küszködtem eddig az autóval, túlhajtottam, általában véve nem vezettem valami jól” – idézi a monacóit a Sky Sports. „Legbelül tudtam, hogy képes vagyok egy jó körre, de amíg nem történik meg, addig sohasem lehetünk ebben teljesen biztosak. Az időmérő elérkeztével azonban már jó érzések töltöttek el az autóban, folyamatosan építettem fel a tempómat és a Q3-ban olyan kört futottam, amivel nagyon elégedett vagyok.”

„Az AlphaTauri eléggé meggyőző. Már tegnap, a versenyszimulációk során is gyorsak voltak, ráadásul holnap a közepes keveréken rajtolnak, szóval nem lesz egyszerű ellenük. A célunk az, hogy megőrizzük a pozíciónkat, mert a legjobb három hely reálisan nézve még nem elérhető. Eddig viszont ígéretesen fest a helyzet, és örülök, hogy ennyire elöl lehetek.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: