DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Furcsa betűszó Mazepin nemzetisége helyett

RAF – ez a rövidítés került a Bahreini Nagydíj nevezési listájára Nyikita Mazepin neve mellé a nemzetiség rovatba. A Haas pilótáját egészen 2022 végéig nem lehet orosznak vezetni a doppingszankció miatt.

A Bahreini Nagydíj húszfős nevezési listáján minden versenyző mellett szerepel nemzetiségnek hárombetűs sportjele: így a GBR Nagy-Britanniát jelenti Lewis Hamilton és George Russell mellett, a FIN Finnországot Valtteri Bottas és Kimi Raikkönen esetében, az MCO Monacót Charles Leclerc-nél és így tovább. Nyikita Mazepin soránál azonban egy furcsa betűszót találunk az Oroszországot jelentő RUS helyett: RAF.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Oroszországra érvényes, doppingolás miatti szankciók – melyeket a Nemzetközi Doppingügynökség, a WADA hozott és a Sportdöntőbíróság, a CAS megerősített – a Formula-1-et is érintik, nevezetesen Nyikita Mazepin szereplését. Ennek értelmében Mazepin egészen 2022 végéig nem használhatja ruházatán az orosz zászlót, Oroszország nevét és egyéb szimbólumait az FIA rendezvényein. (A tilalom viszont nem vonatkozik a Haas autójának orosz zászló színein alapuló festésére.) Mazepint a hivatalos felületeken nem lehet orosznak nevezni, legfeljebb akkor, ha az „Oroszország” névhez hozzáteszik a „semleges sportoló” kifejezést.



Emiatt nem kerülhetett fel a nevezési listára a RUS betűszó sem, csupán a RAF, az Orosz Autómobil Szövetség (amely ebben a teljes formában szintén tiltott) rövidítése. Szintén a szankcióhoz tartozik, hogy ha Mazepin versenyt nyerne, az orosz himnuszt nem játszhatnák le.

A CAS tilalma az FIA világbajnoki rangú sorozataira vonatkozik – WRC, WEC, WRX, Formula-E és gokart-vb –, az alacsonyabb szériákra nem, de a Formula-2 helyzete különleges, hiszen az F1-es nagydíjakon rendezik. A RaceFans.net arról ír, hogy a mezőny orosz tagja, a Ferrari-akadémista Robert Svarcman esetében használható az orosz nemzetiség és feltüntethető az orosz zászló, amennyiben viszont versenyt nyer, a dobogóra nem kerül ki a lobogó és nem játsszák le hazája himnuszát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: