DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen: Hülyék lennénk azt gondolni...

A Red Bull holland F1-es pilótája szerint a Mercedes a favorit, de a rivális azt szeretné, ha az emberek rájuk, Verstappenékre helyeznének nyomást. Neki elég stabilnak tűnik az autó.

Az előzetes várakozások szerint győzelmi esélyekkel várja a 2021-es szezon első versenyhétvégéjét a Red Bull, bár maga a csapat ezt igyekszik tompítani, cáfolni: azt hangoztatják, hogy természetesen most is a Mercedes a favorit, de ők is mindent megtesznek majd a sikerért. Az első futam előtt mindkét pilóta bizakodó.

"Szerintem jól felkészültünk és alig várom már az első versenyemet a csapatnál" - mondta a Red Bull felvezető anyagában az istálló új versenyzője, Sergio Perez.

"Az első pár futam persze még a tanulásról fog szólni, de gyorsan fel kell vennem a tempót, hogy jó helyzetben lehessünk a szezonra nézve. Az erőviszonyokról még korai beszélni, majd meglátjuk: szerintem minél inkább a többiekkel van valaki elfoglalva, annál jobban el tud veszni. Nem kell túl sokat belelátni még semmibe, majd az időmérőn kiderül, hogy ki hol tart. Nyugodtan akarok hozzáállni a hétvégéhez és a maximumot kihozni belőle" - folytatta a mexikói.

00221003_116



Max Verstappen számára a rövid tesztidőszak alatt is jónak tűnt az új autó. "Részemről az autó elég stabil volt ahhoz, hogy kényelmesnek érezzem, persze mindig lehet fejlődni, de fejlesztünk is, ez a mérnökök dolga. A teszt nyilván jól alakult, ilyenkor mindig elégedettek lehetünk, de a nyers teljesítményről ez nem sokat mond el. Tudom, hogy az emberek izgatottak és azt hiszik, hogy mi ezt csak úgy mondjuk, de továbbra is a Mercedes a favorit - biztos vagyok benne, hogy ők is azt akarják, hogy az emberek minket gondoljanak annak, így nyomás alatt legyünk" - tért ki a Mercedesre is a holland.

"Minden szezon egy új lehetőség arra, hogy legyőzzük őket, de hülyék lennénk azt gondolni, hogy ez könnyű lesz és a teszt alapján azt mondani, hogy mi vagyunk előrébb. Alig várom már az időmérő harmadik szakaszát, ott dől el, hogy ki mit tud feltekert motorral, kevés üzemanyaggal."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: