DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz nyílt lapokkal játszana a Ferrarinál is

Úgy gondolja, hogy Charles Leclerc is nyitott erre, közösen fejleszthetik az autót, de csak akkor, ha megosztanak egymással mindent és nem lesznek köztük titkok.

Charles Leclerc és Carlos Sainz is bízik abban, hogy egyenes, őszinte, nyílt kapcsolatuk lesz a Ferrarinál, nem fognak betartani egymásnak és nem kell játszmákat vívniuk a másikkal. A maranellói F1-es istálló célja amúgy is az, hogy együtt, közösen kapaszkodjanak vissza az élbolyba és így harcolják ki maguknak a világbajnoki esélyt, a versenyzők pedig kölcsönösen támogatják egymást, illetve az egész projektet.

san



"Az elmúlt évek során, a McLarennél mindig az volt a filozofiám, hogy ne legyenek titkok a csapaton belül, játsszunk nyílt lapokkal, hogy segítsük egymást a jobb eredmény elérésében. Landóval (Norris) ezek mentén működött a kapcsolatunk és ezt a szemléletet hozom magammal a Ferrarihoz is. Csak így fejleszthetjük együtt az autót" - mondta Sainz a Mundo Deportivónak adott interjújában.

"Jelen pillanatban nekem többet kell tanulnom mindenről, mint Charles-nak, úgyhogy én többször fogom használni az ő adatait, mint ő az enyémeket. Az ő visszajelzései is segíteni fognak nekem abban, hogy jobban megértsem az autót és hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy ő is nyitott ebben a kérdésben és kölcsönösen tanulhatunk egymástól" - tette hozzá a spanyol pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: