DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Perez visszaszólt az Astonnak: Mi az, hogy extrém?

Az Aston Martin technikai igazgatója néhány héttel korábban bírálta Sergio Perezt a hozzájuk érkező Sebastian Vettellel szemben, a mexikói pedig nem is hagyhatta ezt válasz nélkül.

Az eredetileg még Force Indiaként induló istálló az idei szezonra újabb névváltáson esett át, s mostantól már az Aston Martin gyári támogatásával lesz jelen a rajtrácson a Lawrence Stroll által felvásárolt F1-es csapat.

Sergio Perez, aki annak idején oroszlánrészt vállalt a csapat megmentésében, tavaly szembesült vele, mennyire kegyetlen a száguldó cirkusz. Az Aston Martinná változó istálló ugyanis Sebastian Vettel mellett tette le a voksát, akinek nem volt már maradása a Ferrarinál, így Pereznek is új csapat után kellett néznie.



A mexikói hosszas bizonytalanság után végül a Red Bullnál kötött ki – a szezon előtti teszt alapján pedig nem is lehetne jobb helyen -, de volt kenyéradója máris megtalálta őt egy kis szurkálódással. Andy Green, az Aston Martin technikai igazgatója ugyanis azt találta mondani, hogy Perez vezetési stílusa túlságosan extrém és hullámzó, ezért Vettel jobb versenyző.

A mexikói nyilván nem ment el szó nélkül a dolog mellett: „Szerintem az az „extrém vezetési stílus” nagyon sok pontot hozott a konyhára” – szólt vissza Perez a GP Fansen keresztül. „Bizonyos szempontból sokat segített előrelépni.”

„Minden autóhoz alkalmazkodni kell, hogy a legtöbbet hozhassuk ki belőle, nem mindegy, hogy milyen megközelítésből nézzük a dolgokat. Egyébként is, mi az, hogy extrém? Ki tudja, mire gondolt…” – válaszolt Perez Grennek.

A mexikói a háromnapos bahreini teszten az élmezőnyben zárt, mind a megtett körök, mind az időeredmény tekintetében, míg az Aston Martinnak több technikai problémával is szembe kellett néznie.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: