DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen: Az autó sokkal jobb, mint tavaly

Az Alfa Romeónál versenyző Kimi Raikkönen volt a teszt utolsó napján a legproduktívabb, miután a finn 166 kört pakolt bele autójába. Mindemellett még gyors is volt, hiszen a negyedik helyen végzett.

A háromnapos szezon előtti teszt zárónapján Kimi Raikkönen tette meg a legtöbb kört, ráadásul mindemellett még az Alfa Romeo tempóját is megvillantotta valamelyest a finn, aki a leglágyabb – C5-ös – keverékeken zárt a 4. helyen.

A finn lemaradása valamivel több, mint nyolc tized volt az éllovas Max Verstappen mögött, persze Raikkönen ezt a tőle megszokott higgadtsággal kezelte a vasárnappal véget ért tesztet követően.



„Munka szempontjából eredményes napot zártunk, hiszen mindent megcsináltunk, amiért ide jöttünk” – értékelte a három bahreini tesztnapot egy lapon Raikkönen. „Most már csak annyi van hátra, hogy meglássuk, két hét múlva, versenykörülmények között mire vagyunk képesek.”

„A teszteken nem igazán számít az időeredmény, ráadásul fogalmunk sincs róla, mire képesek a többiek. Azt viszont tudjuk, hogyan viselkedik a mi autónk, azt pedig mindenképpen elmondhatom, hogy jobban, mint tavaly.”

„Úgy érzem, gyorsabbak vagyunk, mint 2020-ban bármikor, azt persze majd meglátjuk, hogy a pályán sikerül-e ezt jó eredményekre váltanunk” – mondta a Jégember, aki idén októberben már 42. születésnapját fogja ünnepelni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: