DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Pirelli főnöke is a Ferrari javulását várja

Az F1 hivatalos gumibeszállítójának vezetője nem engedheti meg magának, hogy szurkolóként tekintsen a versenysorozat csapataira, de a Ferrari feltámadásában ennek ellenére bízik.

A 2020-as F1-es szezon több szempontból maradandó élménnyel szolgált a rajongók számára. Ebben kétségkívül szerepe volt a Ferrari istállójának is, ami 30 éves mélypontot megélve mindössze a hatodik helyet szerezte meg a konstruktőri tabellán. Legnagyobb problémája a titokban visszafojtott erőforrás volt, de a karosszéria is hagyott kívánnivalót maga után, ezért számtalan rajongó bízik benne, hogy az idei gép jobban sikerült. Közéjük tartozik a Pirelli vezérigazgatója, Marco Tronchetti Provera is, aki pártfogoltság nélkül fogalmazott úgy, hogy a vörösök javulásából az egész versenysorozat profitálna.

lec-2019-podium1



„Semlegesek vagyunk, de egy gyors Ferrari jót tenne a Formula-1-nek. Eljön még az ideje annak, hogy velük világbajnoki címet nyerünk. Az utóbbi évek során kivétel nélkül a Mercedesszel nyertünk, de láttunk néhány érdekes, kiszámíthatatlan versenyt.”

Múlt hétvégén látott napvilágot a hír, miszerint az F1 furcsamód pályázat nélkül hosszabbította meg Pirelli szerződését. Az új egyezség 2024 végéig tart, így az olasz gyártó megszakítás nélkül minimum 14 évet tölt majd el a száguldó cirkusz hivatalos abroncsmárkájaként. „Természetesen örömmel tölt el, hogy az egyezséggel 2024-ig meghosszabbítjuk jelenlétünket a motorsport világának csúcsán. A Pirelli több mint 70 éve, az 1950-es első verseny óta része a Formula-1-nek. A motorsport különböző formái a DNS-ünk részei, az F1 pedig egy szabadtéri laboratórium, ahol a pályán szerzett tapasztalatainkat felhasználhatjuk az utcai autók abroncsainak készítése során” – fogalmazott Provera.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: