DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff: Verstappen Hamilton nyomdokaiba lépne

A Mercedes csapatfőnöke szerint a holland célja, hogy megismételje a hétszeres világbajnok brit sikereit – pont ezért és Perez pontszerzési készsége miatt is tartja fő riválisnak a Red Bullt.

A turbó-hibrid éra 2014-es kezdete óta megállíthatatlan a Mercedes, tavaly zsinórban a hetedik évben húzták be az egyéni és konstruktőri világbajnoki győzelmet. 2020-ban az egyetlen érdemi ellenfelük Max Verstappen volt a Red Bullban, és Toto Wolff, a címvédő gárda csapatvezetője most is elsősorban tőlük számít fenyegetésre – nem utolsósorban azért, mert a holland célja, hogy megismételje az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton sikereit:

hamilton-verstappen-dppi-2020



„Egyértelműen a Red Bull az első számú kihívónk” – jelentette ki Wolff a Sky Sportsnak adott interjújában, amelyet a Racingnews365.nl szemlézett. „Ugyanolyan forrásokkal rendelkeznek, mint mi, és igen ambiciózus a csapatuk. Max Verstappen személyében egy olyan versenyzőjük van, aki Lewis Hamilton nyomdokaiba szeretne lépni, Sergio Perez pedig egy olyan pilóta, aki szintén rendszeresen pontokat szerezhet a konstruktőri világbajnoki harcban. Ezért tekintek a Red Bullra fő ellenfélként.”

Wolff ugyanakkor nem is csak az energiaitalosoktól, hanem a középmezőny alakulataitól is tart: „Ahogy korábban is elmondtam, nem lehet leírni a többieket sem. A Ferrarinál nem világos, mennyit tudnak fejlődni erre a szezonra, de a középmezőny másik három-négy csapata megnehezítheti idén az életünket. Nem a győzelemről szól ez, hanem a dobogós helyezések számáról. Ezért nem engedhetjük meg magunknak csapatként, hogy valamit rosszul csináljunk, különben gyorsan a hatodik-hetedik helyen találhatjuk magunkat.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: