DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rémhírt terjesztettek Binotto jövőjéről

Olyan információk láttak napvilágot, hogy a folyamatos kudarcok a Ferrari csapatfőnökének állásába kerülnek: más fogja vezetni az istállót, ám Binottótól azért nem válik meg teljesen a Scuderia.

Jó két éve már annak, hogy az egyébként sikertelennek nem nevezhető Maurizio Arrivabenének távoznia kellett a Scuderiától és helyébe a korábbi főmérnök, Mattia Binotto lépett. Köztudott volt, hogy a két szakember nem evett egymás tenyeréből, a vörösök legfelsőbb vezetése pedig Binottót tartotta fontosabb embernek, így őt tartotta meg és nevezte ki az istálló vezérének.

Hamar kijött azonban, hogy a két munkakör túl nagy falat volt számára, a jócskán gyengébb 2019-es esztendőt egy katasztrofálisan sikerült 2020-as követte, ami miatt egyre többen Binotto fejét követelték. Sajtóértesülések szerint a hamarosan megrendezésre kerülő, bahreini háromnapos téli tesztelést követően nem is lesz maradása a svájci szakembernek, de azért nem rúgja ki a Scuderia. Az eddigi nyilatkozatok alapján egyébként arra számíthatunk, hogy a 2021-es Ferrari sem lesz az élmezőny tagja.

Úgy tűnik, a harmadik kudarcra már nem lesz bocsánat Binotto számára


A The Judge 13 nevű weboldal azt szellőztette meg, hogy Mattia Binotto sorsa csapatfőnökként már biztosan megpecsételődött, teljesen mindegy, milyen produkcióval rukkol elő a vörös istálló a teszteken. Eszerint a jövő heti tesztnapoktól csak az elválás mikéntje függ. Amennyiben az SF21-es konstrukció megfelelő teljesítményt mutat, akkor sem maradhat Binotto csapatfőnök, de ebben az esetben egy tiszteletteljes búcsút és távozást ajánlanának fel neki.

Azt már korábban megtudhattuk, hogy Binotto nem lesz jelen minden nagydíjon 2021-ben, de könnyen elképzelhető, hogy csapatfőnökként már egyiken sem lesz jelen, feladatait nagy valószínűséggel Laurent Mekies veszi majd át, ő lesz az utód, amennyiben igaz a hír.

Mivel Mattia Binottót továbbra is az egyik legkiválóbb mérnökként tartják számon, a Ferrari nem szeretne teljesen megszabadulni tőle, a hírek szerint az FIA Autósport Világtanácsánál kapna helyet a Ferrari képviseletében. Ezzel az olaszok megelőzhetnék azt a problémát, hogy a kegyvesztett, ám remek mérnöki munkát végző Binottóra lecsapjon például a rivális Red Bull, vagy Mercedes.

FRISSÍTÉS: Josef Kral, akinek videójából eredetileg a hír kiindult, nem sokkal később visszavonta állítását, elmondása szerint félreértelmezték a mondandóját. "Csak hogy tisztázzam: a Scuderia Ferrarit illető korábbi megjegyzésemet kiragadták a kontextusából. Amit mondtam, az csak a saját véleményem volt, bármiféle valós tények nélkül. Sajnálom, ha ez a spekuláció bármi bonyodalmat okozott."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: