Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 20. kedd
F1

Schumacher: A nevem büszkeség, nem nyomás

Nem az autó, csak saját teljesítménye kapcsán tűz ki maga elég célokat Mick Schumacher Formula-1-es debütálószezonjára, amelyben első versenykanyarja történetesen a Schumacher-kanyar lesz.

A Haas bemutatója után a csapat egyik újonca, Mick Schumacher webkamerák elé állt, hogy megválaszolja a sokakat izgalomba hozó F1-es érkezése kapcsán felmerült kérdéseket. Az őt övező felhajtás fő oka, hogy apja, Michael Schumacher 2012-es visszavonulását követően alig több mint nyolc évvel ismét visszatér a legendás vezetéknév a királykategória rajtrácsára. A friss F2-es bajnok ifjú Schumacherről emiatt szinte lehetetlen apja eredményeitől és hagyatékától elvonatkoztatva beszélni, ő maga viszont elmondása szerint ennek csak az előnyeit látja.

mick



„Sohasem mondtam, hogy nyomást jelent a nevem, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben sem fogok ilyen kijelentést tenni. Nagyon örülök, hogy ezzel a vezetéknévvel rendelkezem, és annak is örülök, hogy visszahozhatom a nevet a Formula-1-be. Büszke vagyok rá, minden egyes nap erőt és motivációt ad ahhoz, hogy keményen dolgozzak” – nyilatkozta a Haas bemutatóját követő szűkkörű sajtótájékoztatón.

A Ferrari Versenyzői Akadémiájához tartozó Schumacher egyik legközelebbi munkatársa idén a Ferrari alkalmazásában álló Jock Clear lesz, aki pilótaedzőként, mentorként fogja segíteni a munkáját a Haashoz és a Formula-1-be való beilleszkedésben. Clear hosszú évtizedek tapasztalatával rendelkezik már a sorozatban, a Mercedesnél pedig Michael Schumacherrel is dolgozott együtt.

„Jock Clearrel sokat beszélgettem az elmúlt években” – mondta a Haas pilótája a mérnökkel való, több évre visszanyúló kapcsolatáról. „2014-ben dolgoztam vele először egy szimulátorvezetés alkalmával, ami nagyon érdekes volt, hiszen akkor még csak gokartos háttérrel rendelkeztem. Beszéltünk arról is, hogy milyen munkatapasztalata volt különböző versenyzőkkel és az apámmal. Ennek kapcsán nagyon sokat jegyzeteltem, és már várom, hogy idén még szorosabban működjünk együtt.”

A debütálószezonjával kapcsolatos esélyeiről azonban nehezen tud jósolni, mondataiból pedig kiérződik, hogy ő is a sereghajtók közé vizionálja az autó építésében a lezárások által a leginkább hátráltatott, és a szezon során már nem is fejlesztő Haast. „A célom, hogy minden helyzetben a képességem szerinti legjobb teljesítményt nyújtsam. Így, hogy még az autót sem vezettem, nem hiszem, hogy lehet konkrét célokról beszélni, de az biztos, hogy folyamatosan 100%-ot fogok nyújtani.”

Schumacher debütálásához kapcsolódni fog egy a véletlennek köszönhető, de szimbolikus együttállás: ha semmi nem akadályozza meg ebben, akkor első Formula-1-es versenyének első kanyarvételekor a szahíri 1-esbe, vagyis a Schumacher-kanyarba fog befordulni, amit 2014-ben neveztek el a pálya legelső F1-es versenyét tíz évvel azelőtt megnyerő apjáról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?