DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Schumacher: Apám állapota magánügy, lapozzunk!

Mick Schumacher nem volt hajlandó beszélni egy interjúban édesapja állapotáról, ahogyan azt sem méltatta szóra érdemesnek, ahogyan Lewis Hamilton próbál fellépni az egyenlőtlenség ellen.

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick idén debütálhat a Formula-1-ben, így 2012-t követően ismét visszatér a Schumacher név a száguldó cirkuszba. Csapattársa, a szintén újonc Nyikita Mazepin már megszokhatta a kellemetlen helyzeteket a sajtóval, de most Mick Schumacher is megtapasztalhatta ezt.

Ugyanis a spanyol La Stampa által készített interjúban két kényes téma is előkerült, amiről nem volt hajlandó beszélni a fiatal német pilóta. Az egyik a Lewis Hamilton által támogatott rasszizmus elleni harc volt.

„Ezt nem kommentálnám” – vágta rá Schumacher, mire a közösségi médiában meg is kapta a magáét a kommentelőktől: „Ha nem velünk vagy, akkor ellenünk” – kapta meg egy felhasználótól, míg egy másik is odaszólt a németnek: „Végső soron nem az ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem a barátaink némaságára.”



Persze Mick Schumacher ezen kijelentésével a legkevésbé sem szerette volna bajba sodorni magát, így a Twitteren egy bejegyzés képében reagált a történtekre: „A legutóbbi interjúmban félreértettek egy politikai kérdésre adott válaszom miatt. Hogy mindenki tisztán lásson, ellene vagyok az igazságtalanság és az egyenlőtlenség minden formájának, és természetesen támogatom a rasszizmussal szembeni harcot!”

A másik, amire kicsit felkapta a vizet az ifjú Schumacher, az az édesapja állapotát firtató kérdés volt: „Ez magánügy, szeretném ha visszatérnénk a motorsportra” – vágta rá a választ a kérdésre Mick Schumacher.

Persze azért sikerült némi érdemlegeset is kiszedni a Haas újoncából: „Sebbel (Vettel) gyakran beszélek. Tapasztalt, így tud nekem tanácsokat adni, rajtam tartja a szemét. Örülök, hogy a Haasszal fogok bemutatkozni” – mondta a jelenleg karanténban lévő Schumacher, aki a Haas gyárát látogatja majd meg Angliában.

„A debütálásom előtt állok, és szeretném a legtöbbet kihozni belőle, aztán majd meglátjuk, mit tartogat számomra a jövő. Egyelőre még minden megjósolhatatlan, de azt már most sem tagadom, hogy valóra válna az álmom, ha én is egy Ferrarit vezethetnék, mint annak idején édesapám.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: