DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Csalónak nevezte a Ferrarit, magyarázkodott

Kikotyogott titok miatt kényszerült magyarázkodásra az F1 egyik stewardja, Mika Salo, aki egy interjúban arról beszélt, vélhetően miről szólt a Ferrari és az FIA tavalyi paktuma.

Kínos szituációba került az egykori Formula-1-es pilóta, jelenleg a Nemzetközi Automobil Szövetség alkalmazásában álló Mika Salo. Minden azzal kezdődött, hogy a 2019-es F1-es szezon során az FIA vizsgálatot indított a Ferrari erőforrása miatt, amit több ellenfelük, például Max Verstappen is gyanúsan erősnek talált. A szövetség hosszas elemezgetést követően sem kommentálta nyilvánosan az ügyet, azonban egy az üzemanyag-átáramlással és az olajégetéssel kapcsolatos technikai direktívát adott közzé a csapatok számára. További gyanakodásra adott okot, hogy a Ferrari erőforrásának teljesítménye ezt követően szemmel láthatóan visszaesett.

 vet-lec-action-20194



Néhány hónappal később az FIA kiadott egy közleményt, amiben ködösítve arról írt, hogy egyezségre jutott a Ferrarival. További részleteket azonban nem közölt, ami óriási felbolydulást okozott F1-es körökben. A paktum részleteire azóta sem derült fény, ám a közelmúltban Mika Salo megosztott olyan információkat, amelyeket vélhetően nem lett volna szabad.

Egy online interjúban a tavaly gyengélkedő Ferrari-motoros csapatok kapcsán úgy fogalmazott, „szenvedtek a Ferrari csalása miatt, kevesebb üzemanyag használatára kötelezték őket”. Aztán hozzátette, a maranellóiak „nem használhatták ki száz százalékban az erőforrást”. Bár az FIA nyilvánosan sosem ismerte el, ezak alapján valóban szabálytalannak minősítette a vörösök 2019-es motorját, ám nyilvános „lejáratás” helyett csendben azzal büntette a gyártót, hogy korlátozta a 2020-as erőforrásának működését.

salo-portre-2020

Ezzel visszatértünk a jelenbe. Salo kijelentéseit felkapta a nemzetközi sajtó, mire a finn steward saját Instagram-oldalán közölt egy videót, amiben azt állítja, az egész „egy hülye vicc” volt. „Félreértették, amit néhány napja egy interjúban mondtam. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok tisztában az FIA és a Ferrari közötti egyezséggel. Csak arról beszélgettünk, amiről a média is tud. Egy hülye vicc, egy egyszerű beszélgetés volt két fickó között. Annyit mondhatok, hogy fogalmam sincs az egyezség részleteiről. De még ha lenne is, akkor sem beszélnék így róla” – fogalmazott. Salo szavaiból az is kiderült, hogy a korlátozást tavaly év végén feloldották, így az összes Ferrari-motoros csapat sokat javulhat a 2021-es szezonra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: