DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ricciardo már a sprintfutam mellett áll, Kubica szerint régen jobb volt

Ha nem kisebbíti a győzelem értékét, Daniel Ricciardo üdvözli a sprintfutamokat, mivel ennyivel is többet versenyezhet. Robert Kubica szerint viszont a szombat az időmérő napja.

Továbbra is reális esély van rá, hogy már a 2021-es szezonban szombati sprintfutamokat tartanak a versenyhétvégéken – kísérleti jelleggel három pályán –, jelenleg egy munkacsoport dolgozik a részleteken. A csapatok nem zárkóznak el, és a pilóták soraiban is találunk támogatókat, mint Daniel Ricciardo.

„Először kicsit nyugtalan voltam, de most már jobb érzéseim vannak az ötlettel kapcsolatban, mint a fordított rajtrács irányába. Úgy vélem, ha a végén a legjobb versenyzők és legjobb csapatok maradnak az élen, azaz nem manipulált vagy mesterséges az eredmény, akkor kevésbé félek tőle” – idézi az Autosport a McLaren új igazolását.



„A küzdelmet szeretem a legjobban, ezért szeretnék több versenyt és kevesebb gyakorlást. Ez ebbe az irányba mutat. A legfontosabb viszont az, hogy az F1-es győzelem érzése ugyanolyan jelentőségű maradjon, amilyennek lennie kell. Nem akarom, hogy valami elvegye a győzelem értékét. Tehát ha behoznak egy újabb futamot a hétvégére, az érték azonban megmarad, akkor nyitottabb vagyok felé” – magyarázta Ricciardo. A szombati sprintfutam kvalifikációként funkcionálna fordított rajtrács nélkül, így a vasárnapi győzelem értékén nem kisebbítene.

Az Alfa Romeónál továbbra is tartalékpilóta szerepet betöltő Robert Kubica kevésbé támogató hangnemet ütött meg, szerinte a sprintfutam nem hozna megváltást a Formula-1-be, a show javítása érdekében nem ezen a területen kellene változtatni.

„Csak nézőként tudok véleményt mondani, hiszen nincs tervben, hogy részt vegyek rajtuk. Nem hiszem, hogy végső soron óriási lesz a különbség. Nem gondolom, hogy a formátum a kulcsa annak, hogy az F1 látványosabb legyen. Biztosan vannak pro és kontra érvek, de nekem nincs egyértelmű álláspontom. Még mindig az tetszik, ami régen volt, az F1 DNS-éhez tartozott, hogy szombaton van az időmérő. Furcsa lesz, ha pénteken fogják megtartani, nézői szempontból” – mondta el véleményét a lengyel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: