DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vasseur: A Ferrari megoldotta a motorgondok nagy részét

Az előző szezonban nem tudott versenyképessé válni a Ferrari két partnercsapata, a Haas és az Alfa Romeo. Utóbbiak csapatfőnöke a hétfői autóbemutatót követően mondta el a véleményét az olaszokról.

A Ferrari motorjai 2020-ban drámaian visszaestek mind teljesítményben, mind megbízhatóság terén, így talán kis túlzással azt lehet állítani, hogy innentől már nem lehet rosszabb az olaszok erőforrása.

Az Alfa Romeo istállójának csapatfőnöke, Frederic Vasseur is ezen a véleményen van, szerinte ugyanis jelentős előrelépés történt motorfronton a Ferrari részéről, melyben nagyban hozzájárulhat majd az Alfa Romeo újbóli felemelkedéséhez.

„Szerintem jól halad az együttműködés a Ferrarival” – kezdte a csapatfőnök a hétfői bemutatón, ahol lehullt a lepel a C41-ről. „Hosszú és kemény megbeszélést tartottunk, hogy kijavítsuk a tavalyi hibákat, amikor is nyilvánvalóan nem végeztünk tökéletes munkát.”

„Rátaláltunk a jó ösvényre, részükről sikerült megoldani a problémák jelentős részét, az együttműködés pedig csak egyre jobbá és jobbá válik. Kapunk tőlük egy-két alkatrészt, de nem másoljuk le kompletten az autójukat, de szerintem a közös munkánknak amúgy sem ez a kulcskérdése.”

„Sokkal inkább az, hogy tanulni tudjunk egymástól. Mivel a szabályok maradtak, abból kell főznünk, amink van, és ehhez mérten a legjobbunkat kell nyújtanunk. A csapatunk filozófiája változatlan: holnap jobb munkát kell végeznünk, mint ma tettük. Tavaly a 8. helyen végeztünk, így 2021-ben jobb helyezést kell elérnünk. Hogy így legyen, mindenhol folyamatos fejlődésre van szükségünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: