Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 4. csütörtök
F1

Grosjean felesége: 2 perc 43 másodpercig özvegynek éreztem magam

Marion Grosjean egy dokumentumfilmben idézte fel férje bahreini balesetének pillanatait: elmondása szerint a francia kommentátor nyugodt hangja tartotta benne a lelket az ijesztő percek során.

Az elmúlt évek legijesztőbb Formula-1-es balesetét élte át Romain Grosjean a tavaly novemberi Bahreini Nagydíjon: a francia pilóta autója a rajt után a szalagkorlátnak csapódva kettészakadt és lángra lobbant. A Haas versenyzője csodával határos módon a kezén elszenvedett néhány égési sérüléssel megúszta az incidenst, s idén már az IndyCarban folytatja karrierjét – igaz, családi döntés értelmében az oválversenyeket kihagyja.

grosjean-baleset-dppi-1



A Canal+ csatorna dokumentumfilmet készített a történtekből, amelyben Grosjean felesége, a szintén újságíróként kezdett Marion felidézte a pillanatokat, ahogy a balesetet látták férje apjánál a tv-ben: „Sacha [a legidősebb gyermekük a három közül] sírt, amikor látta a robbanást, de nem hiszem, hogy értette, hogy az apja van az autóban. Azonnal reagáltunk, hogy a gyerekeket kivittük a szobából.”

Ezt követően idegörlő szűk három perc következett Marion Grosjean számára, aki szerint a francia kommentátor, Julien Febreau higgadtsága tartotta benne a lelket: „Julien az esküvői tanúm, a legidősebb fiunk keresztapja, és annyira nyugodt volt. Nem tudja, de akkor ő tartotta bennem a lelket, az ő hangjába próbáltam kapaszkodni. Ugyanakkor folyamatosan azt ismételgettem magamnak, hogy nem normális, hogy nincs információ és nem mutatnak semmit. Tudom, hogy ha nem mutatnak semmit, akkor súlyos a helyzet. Két percig és 43 másodpercig özvegynek éreztem magam.”

Végül aztán mutatták, ahogy Grosjean az orvosi autóban ül, felesége azonban nem tudott azonnal megkönnyebbülni: „Majdnem az volt a benyomásom, hogy ez egy baleset előtt rögzített felvétel Romainról. Abban sem voltam biztos, hogy élőben mutatják” – magyarázta.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?