Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 3. szerda
F1

Ross Brawn megegyezett Domenicalival

A Formula-1 élén vezetőváltás történt, Chase Carey helyett már Stefano Domenicali az úr a háznál. A sportfőnök, Ross Brawn – az olasz egykori kollégája a Ferrarinál – azonban továbbra is marad posztjában.

Mikor négy évvel ezelőtt a Liberty Media átvette a Formula-1 kormányzását, egy triumvirátus került a sportág élére: az elnök-vezérigazgató Chase Carey, a kereskedelmi ügyeket vivő Sean Bratches, valamint a sportért felelős Ross Brawn. Bratches egy éve a távozott a menedzsmentből, Carey-t pedig 2021-től váltotta Stefano Domenicali, így Brawn az egyetlen, aki ma is vezető pozícióban van.



Az egykori csapatfőnök maradása sem volt kőbe vésve: a RaceFans.net-nek elárulta, meg kellett egyezni Carey utódjával az együttműködés folytatásáról. Az egykor Ferrarinál műszaki igazgatóként és sportigazgatóként együtt dolgozó szakembereknek sikerült megállapodni és új szerződést kötni januárban.

„Stefano fedélzetre érkezésével nyilvánvalóan megújítjuk a partneri kapcsolatot. A Covid kihívása és az ezzel járó dolgok ugyancsak fenntartották a motivációm és azt, hogy folytatni akarjam” – mondta a RaceFans-nek adott interjúban Brawn. A szakember számára az is fontos, hogy pályán láthassa a 2022-es autókat, melyek szabályrendszerének megalkotásában főszerepe volt. „Nagyon izgatottá tesznek a jelenlegi kihívások. Frusztráló lett volna, ha már nem látom az új autókat mozgásban.”

Domenicali és Brawn még a Ferrari vezető szakembereiként 2006-ban

A 66 éves Brawnnak egyelőre esze ágában sincs visszavonulni: „Valamikor a jövőben be kell fejeznem, de jelen pillanatban nem tervezem. Chase visszalépésével hasznos és fontos volt a folytonosság, én pedig örömmel maradok. Miután Stefano csatlakozott, valószínűleg én voltam az a kolléga, akit a legjobban ismert, így én voltam a referencia számára sok kérdésben. De lassan mindenkit megismer a csapatban” – beszélt arról Brawn, hogy Domenicali beilleszkedését is segítette.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?