Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 5. péntek
F1

A Ferrari Sainz rádiózását is végighallgatta

Úgy érezték, hogy a rádióbeszélgetésekből sok mindent ki lehet deríteni, főleg a hozzáállásával kapcsolatban - tetszett nekik, amit hallottak, de persze nem csak ez döntött a spanyol mellett.

Érdekes dologról beszélt a Formula-1.comnak adott interjújában Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke. A maranellóiak vezére szerint ugyanis Carlos Sainz leigazolása előtt alaposan áttanulmányozták azt is, hogy a spanyol pilóta miket és hogyan mondott a csapatrádióba - úgy érezték, hogy ebből sok mindent megtudhatnak róla és Sainz "átment" ezen a teszten.

"Mielőtt ajánlatot tettünk neki, meghallgattuk az összes rádióbeszélgetését csak azért, hogy lássunk, hogyan kommunikál a csapatával. Ahogy valaki kommunikál, abból sok mindent ki lehet deríteni. főleg arról, hogy hogyan áll hozzá egy feladathoz - nagyon precízen, én azt gondolom" - magyarázta ezt a feltérképezési módszert Binotto.

sainz



"Keményen dolgozik, nagyon módszeres, szilárd és szerintem ezek mind olyan dolgok, amik nagyon fontosak számunkra. Persze nem csak ezek voltak azok: Sainz kiegyensúlyozott, tud támadni, tud védekezni, de mindig behozza az autót a célba, szóval ő egy olyan pilóta, akire jól lehet építeni egy konstruktőri pontversenyben. Kielemeztük a sebességét is, tudtuk, hogy gyors, megvoltak ehhez az összehasonlítások, de azt is láttuk, hogy például az időmérőkön még tovább javult. Ezen felül fiatal, akinek még van lehetősége fejlődni, de már több éves F1-es tapasztalattal rendelkezik" - részletezte a dolgokat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?